A módosított versenynaptára nyilvánosságra hozatalát követően abban is megegyeztek a csapatok, hogy a szezon előtti gyakorlást más időpontban és más helyszínen bonyolítsák le.
Az elmúlt napok spekulációözöne után a hivatalos megerősítés is megérkezett arról, hogy őszre halasztják az Ausztrál Nagydíjat, így Bahreinben kezdődik az év, a mezőny pedig idén is ellátogat Imolába.
Jobbkor nem is robbanhatott volna ki az autó- és motorsport világát hónapokra megállító koronavírus-járvány a Mercedes szempontjából: a brackley-iek főtervezője elárulta, ennek köszönhetően sikerült gatyába rázni a teszteken amúgy problémásnak ígérkező erőforrást.
A helyi hatóságok törekvései és a szigorú protokoll révén rendezhetik meg a Formula–E szaúd-arábiai nyitányát, ám – a koronavírus-járvány terjedése ellenére – VIP-eseménnyel és korlátozott nézőszámmal is tervez a sorozat.
A Nemzeti Automobil Szövetség (FIA) elnöke kijelentette, idén sem lesz normális szezon a Formula–1-ben, továbbá arra számít, a koronavírus miatt többször is változhat a versenynaptár.
Sajtóértesülések szerint máris veszélybe került a Formula–1-es Ausztrál Nagydíj – ahogyan tavaly, úgy 2021-ben is a koronavírus-járvány fenyegeti a szezonkezdést.