A módosított versenynaptára nyilvánosságra hozatalát követően abban is megegyeztek a csapatok, hogy a szezon előtti gyakorlást más időpontban és más helyszínen bonyolítsák le.
A költségcsökkentés jegyében jelentősen megvágták az előszezoni teszteket, a 2021-es szezon előtt már csak három napot készülhetnek a csapatok, vagyis mindössze másfél nap jut egy versenyzőnek. A versenynaptárban végbement változásokkal összhangban azonban Spanyolország helyett Bahreinben tartják meg az előszezoni gyakorlásokat, mivel az év első versenyére is a szahíri pályán kerül sor jelen állás szerint – írja a Motorsport.com.
A háromnapos tesztre március 12-14. között kerül sor, így a csapatoknak még közel két hetük marad a szezonnyitó előtt az esetlegesen felmerülő problémák orvoslására. Javaslatként felmerült, hogy közvetlenül a szezonnyitó előtti hétvégén rendezzék meg a tesztet, ehhez azonban szükség lett volna az FIA külön engedélyére, hiszen a Sportszabályzat kimondja, hogy a gyakorlás és az első nagydíj között legalább tíz napnak el kell telnie.
A csapatok többsége beleegyezett volna, hogy logisztikai szempontból időt nyerjenek, tovább a szállásköltségeken is faragjanak, viszont a Renault-ról Mercedes-motorra váltó McLaren ellenezte, továbbá a Formula–1 is jobban hajlott arra, hogy két hét teljen el a szezonnyitó előtt.
A változás értelmében a hibridérában először fordul elő, hogy nem fog Európában tesztelni a sorozat, míg Bahreinben utoljára 2014-ben rendeztek előszezoni tesztet, azt viszont még követte egy másik a spanyolországi Jerezben.
Fotó: LAT Images / Mercedes Media Database
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.