A Nemzeti Automobil Szövetség (FIA) elnöke kijelentette, idén sem lesz normális szezon a Formula–1-ben, továbbá arra számít, a koronavírus miatt többször is változhat a versenynaptár.
Miután egyre csökken annak esélye, hogy márciusban megrendezik az Ausztrál Nagydíjat, több mint valószínű, hogy a Formula–1 idei szezonjába is beleszól a koronavírus, noha a Motorsport Világtanács az előző hónapban elfogadta a rekordmennyiségű, 23 versenyt tartalmazó versenynaptárat.
Chase Carey korábbi kijelentését, miszerint 2021-ben a rajongók már a normálishoz közelibb élményekre számíthatnak a hétvégékén, megcáfolva arról beszélt Jean Todt, hogy a versenynaptár többszöri módosítására számít, hiszen a koronavírus-járvány egyelőre az új évben sem csillapodott.
„Sajnos még nincs vége” – idézi a koronavírus kapcsán az FIA elnökét a Motorsport.com. – „Tiszta lappal kezdünk, de továbbra is vannak lezárások, van karantén, a vírus is velünk maradt. Vannak biztató fejlemények, várjuk már a vakcinát, ami jó lesz az emberiség és a bolygó számára is.”
„Abban azonban biztos vagyok, hogy a következő napokban hallani fogunk különböző, a versenynaptárokat – és nemcsak a Formula–1-ét – érintő változásokról. Úgy érzem, más lesz az élet a COVID-19-krízis után is. Mindenesetre az előttünk álló év fele biztosan nem lesz olyan, mint amire számítottunk, vagyis arra, hogy normális szezonunk legyen” – tekintett előre borúlátóan Todt.
A francia sportvezető a 2020-es idényről is említést tett, elismerően beszélt Chase Careyről és az F1 vezérkaráról, amiért gördülékenyen vették az akadályokat egy olyan évben, ami rengeteg kreativitást kívánt meg.
Fotó: Antonin Vincent / DPPI (Alfa Romeo Racing Media), Getty Images / Red Bull Content Pool
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.