Egyre biztosabb, hogy 2021-ben sem Ausztráliában indul a Formula–1-es idény.
A RaceFans értesülései alapján a Braking News Motorsport is beszámolt a hírről, miszerint a koronavírus valószínűleg idén is ellehetetleníti az Ausztrál Nagydíj márciusi megrendezését. A szigetországban érvényben lévő utazási korlátozások, valamint az új COVID-19-mutáció egyre szerteágazóbb terjedése miatt heteken belül bejelenthetik a halasztást, hiszen a melbourne-i Albert Parkban január végén kellene elkezdeni az ideiglenes pálya kialakítást – adta hírül a Motorsport.com.
A szakportál tudomása szerint – tegyük hozzá, jó esetben – az év második felében tarthatják meg az ausztrál futamot, aminek elhalasztásával a március 28-i Bahreini Nagydíj lépne a szezonnyitó helyébe. Ezzel azonban elkerülhetetlenné válhatnak a további módosítások, hiszen az idei évre rekordhosszú, 23 versenyből álló versenynaptárt jelentettek be.
Ugyanakkor a februári Australian Open tenisztornára megrendezésére továbbra is készülnek, de valamennyi résztvevőnek két hétre karanténba kell vonulnia az országba érkezését követően.
Fotó: Antonin Vincent / DPPI (Alfa Romeo Racing Media)
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.