Boldog születésnapot, Braking News Motorsport!

És egyúttal ideje felnőni. Oldalunk hetedik születésnapján örömmel jelentjük be, hogy 2022 tavaszán megújult formában, új néven tér vissza a Braking News Motorsport.

img_3342_1.jpg

2015. január 1-én főként két, az autósport iránt lelkes fiatal szenvedélye indította el a Braking News Motorsportot. A csapat azonban különböző magánéleti – például tanulmányi – okokból kifolyólag hamar egyfősre apadt, de ennek ellenére is minden erőfeszítés arra összpontosult, hogy a maximumon pörögjön az oldal, és közben megpróbáljon egyedit is nyújtani.

Ami – lássuk be – egyetlen fő számára minden, csak éppen nem könnyű feladat volt, amit a koronavírus-járvány megjelenése csak tovább nehezített. A világ ugyanis bezárkózott, egyedi anyagokat gyártani pedig nehezebben lehetett, mivel sokáig szinte lehetetlen volt sajtóeseményekre, versenyhétvégékre kijutni. Azonban jelen sorok megszületésében jelentős szerepet játszik, hogy Kováts Olivér, az oldal alapítója és főszerkesztője és Papp Csaba szűk négy évvel ezelőtt találkoztak a Slovakia Ringen.

Barátságuk pedig eljutott arra a pontra, hogy az újságírásról alkotott véleményük és értékeik egyeznek, közös nevezőre jutva, úgy vélik: a #Braking jelenlegi formáján változtatni kell.

A megújulásnak biztató előszele volt a némileg hibrid formában teljesített hungaroringi, illetve csehországi túraautós hétvégék. Ezen alkalmakat értékelve úgy gondolják, sikerült túlmutatni egy hírblogon, mivel olyan interjúk-tartalmak készültek, amelyeket öröm volt megszervezni, elkészíteni, feldolgozni. Arról nem is beszélve, hogy a WTCR és ETCR sorozatigazgatójától, Xavier Gavorytól külön dicséretet kapott szerkesztőségünk neve is…

Még inkább bíztató volt, hogy sokan szimpatizáltak ezzel az iránnyal, amelyet ezen interjúk, riportok, élménybeszámolók, véleménycikkek képviseltek. Ezért erre szeretnénk tovább építeni, és elérni azt, hogy munkánkat, tartalmainkat még szélesebb körbe eljuttassuk.

Az első szembetűnő változás, hogy hamarosan új felületre költözik oldalunk. A Braking News Motorsport hét esztendő után elhagyja a Blog.hu-t, és önálló úton próbálja folytatni, bízva abban, hogy követőink is nyitottak lesznek az új, számunkra is izgalmasnak ígérkező korszakra. Archívumként megőrizzük a blogot is, mert nem is lenne szívünk egy kattintásra megsemmisíteni ennyi évet és vele együtt majdnem 9000 (egész pontosan 8878) cikket.

De akár mondhatjuk úgy is, hogy teljesen új felületet építünk, egy már-már ismert nevet pedig újraformálunk: hangsúlyozva a magazinosabb irányt, Braking Magazine-ként folytatjuk.

A kevesebb néha több

Írásaink továbbra is elsősorban magyar nyelven lesznek elérhetőek, de egyes esetekben angolul is publikálunk majd. Az átálláshoz azonban némi türelmet kérünk: reményeink szerint március tájékán elindíthatjuk az új oldalt, de addig is aktívak maradunk közösségi felületeinken, azok közül is főként a Facebookon.

Hogy mi jön ezután? Kicsit kevesebb szakág, hír, mert a továbbiakban az egyediségre törekszünk. Arra, hogy elképzelésünk szerint kreatív újságírást képviseljünk. Portrék, interjúk, riportok, elemzések az F1, F2, F3, WTCR, ETCR világából, de ezek közül is kiemelt figyelmet szentelünk a túraautózás eseményeire.

A háttérben mi már dolgozunk, Titeket pedig várunk új oldalunkon hamarosan. Kövessétek Facebook-oldalunkat, hiszen az indulással kapcsolatos híreket ott tesszük majd közzé.

Üdvözlettel,
#Braking csapata

Nyitókép: Papp Csaba / Braking News Motorsport

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4216799300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása