Sajtóértesülések szerint máris veszélybe került a Formula–1-es Ausztrál Nagydíj – ahogyan tavaly, úgy 2021-ben is a koronavírus-járvány fenyegeti a szezonkezdést.
Csalódniuk kellett azoknak, akik 2021-től azt remélték, hogy szempillantásra eltűnik a koronavírus. Olyannyira velünk maradt az új évben is, hogy a RaceFans már arról írt, hogy a járvány miatt idén is veszélybe kerülhet az Ausztrál Nagydíj, miután a szigetországban újra kemény korlátozásokat vezettek be a vírus kordában tartása érdekében – a COVID-19-cel összefüggésben az elmúlt év során 84 milliónál is több fertőzöttet, valamint 1,8 millió haláleset regisztráltak világszerte.
Az új intézkedések értelmében a 14 napos karantén alól csak abban az esetben élvezhetne kivételt a Formula–1, ha charterjáratokkal érkezne az országba, majd bioszférájában maradna, ahogyan az volt a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj hétvégéjén – ugyanakkor mindkét megoldás visszás, hiszen számottevő logisztikai és anyagi terheket róna a bajnokság nyakába. Ráadásul az idő is egyre szorít, hiszen január végén kellene elkezdeni kialakítani a pályát a melbourne-i Albert Parkban, de legkésőbb március elejéig dönteni kell a március 21-ére tervezett verseny sorsáról.
Mondani sem kell, hogy a jegyértékesítés még nem kezdődött meg, sőt az F1-es szezonnyitó betétprogramjából a Supercars vészforgatókönyvvel készül a helyzetre való tekintettel: amennyiben nem tudnák megrendezni az Ausztrál Nagydíjat, az ausztrál túraautó-sorozat ugyanazon a hétvégén a Sandown Parkban versenyezne, ami viszont az F1 számára nem opció, hiszen az ottani pálya nem rendelkezik az FIA 1-es minősítéssel.
Ha idén sem sikerül megrendezni a melbourne-i idénynyitót, legjobb esetben is csak az év második felében pótolhatják, de ebben az esetben komoly változások várhatóak a rekordhosszú, 23 futamból álló versenynaptárban. Így akár az egy héttel később, március 28-i Bahreini Nagydíjjal is kezdődhet a 71. világbajnoki szezon, ami akár a szezon előtti teszt Szahírba történő áthelyezését is magával vonzhatja.
A szakportál megkeresésére a Formula–1 szóvivője mindössze annyit válaszolt, hogy 2020-ban már bizonyította a sorozat, hogy biztonságosan vissza tud térni a versenyzéshez, noha tavaly márciusban elképzelhetetlennek tűnt, hogy végül 17 futamot sikeresen lebonyolíthatnak. Így a száguldó cirkuszban továbbra is márciusi szezonkezdésre készülnek, összhangban a decemberben jóváhagyott menetrenddel.
Fotó: Pirelli F1 Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.