A vártnál hosszabb időre állapodhat meg Magyarországgal a MotoGP jogtulajdonosa, a Dorna Sports. A pályaépítéssel és egyéb ügyintézésekkel megbízott vállalat azonban még csak a hajdúnánási pálya tervezésére írta ki a tendert.
Valamennyi megpróbáltatás ellenére Szalay Balázs tizenhatodjára is visszatérne a Dakar-ralira, míg az Opel Dakar Team párosán segítő magyar kamionos csapat, a Fazekas Motorsport számára is véget ért a verseny.
A módosított versenynaptára nyilvánosságra hozatalát követően abban is megegyeztek a csapatok, hogy a szezon előtti gyakorlást más időpontban és más helyszínen bonyolítsák le.
Az elmúlt napok spekulációözöne után a hivatalos megerősítés is megérkezett arról, hogy őszre halasztják az Ausztrál Nagydíjat, így Bahreinben kezdődik az év, a mezőny pedig idén is ellátogat Imolába.
Bizonyítva, hogy annyira mégsem voltak légből kapottak az erről szóló híresztelések, a wokingi gárda hétfőn közölte, opciós szerződést írt alá az elektromos sorozattal egy esetleges csatlakozásról.
Jobbkor nem is robbanhatott volna ki az autó- és motorsport világát hónapokra megállító koronavírus-járvány a Mercedes szempontjából: a brackley-iek főtervezője elárulta, ennek köszönhetően sikerült gatyába rázni a teszteken amúgy problémásnak ígérkező erőforrást.
Újabb bejelentést szervezeti átalakításai kapcsán az Alpine, ezúttal arra derült fény, hogy – némiképp meglepő módon – Cyril Abiteboulnak semmilyen szerep nem jut a franciáknál a jövőben.
A napokban két meghiúsult szerződést is felidézett Jenson Button: a 2009-es világbajnok 2013-ban a Ferrarinál, idén pedig az IndyCarban versenyezhetett volna – a tengerentúli igazolásba a koronavírus szólt közbe.