A korábbi Forma-1-es tesztpilóta, Robin Frijns pár éven belül akár még az IndyCar-ban is kiköthet. A holland holnap fogja teljesíteni az első tesztjét egy IndyCar-autó volánja mögött.
Alexander Rossi elárulta, hogy esélye sem volt győznie Rio Haryantóval szemben a Manor üléséért vívott küzdelemben. A kikosarazott amerikai az IndyCar felé tarthat, másik három "sorstársával" egyetemben.
Miután az Andretti Autosportnak nem volt költségvetése egy 4. autó futtatásához, a Bryan Herta Racing pedig nem tudott összekaparni egy teljes szezonhoz kellő büdzsét; egyesítették erejüket, azaz szövetségre léptek.
Még az éjszaka kiadták az orvosi jelentést, amely megerősíti, hogy az IndyCar poconoi fordulóján balszerencsés baleset áldozatává váló Justin Wilson állapota válságos, és kómában van.
Kaotikus állapotok uralkodtak a poconoi 500 mérföldes futamon, melyet Ryan Hunter-Reay nyert. Sage Karamet és a korábbi Forma-1-es pilótát, Justin Wilsont kórházba szállították, utóbbit fejsérülésekkel!