A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) péntek délelőtti közleményében ismertette, mikor rajtolnak idén a Formula–1-es nagydíjak. Az igazán radikális változás azonban elmarad.
Csütörtök délután a hétszeres Formula–1-es világbajnok Michael Schumacher fia is lehetőséget kapott arra, hogy az őt patronáló Ferrari három évvel ezelőtti autóját vezethesse.
A legtöbben a humorbomba robbanására számítanak attól, hogy összeáll a Norris-Ricciardo páros a McLarennél, ám az ausztrál tiszta vizet öntött a pohárba: nem ezért érkezett Wokingba.
Kritikus megjegyzést tett a Formula–1-re az egykori futamgyőztes, Jean Alesi, miután fia Ázsiában folytatja pályafutását. Szerinte azonnali változásokra lenne szükség.
Azok után, hogy még decemberben átment az FIA töréstesztjén az MCL35M, szerdán a wokingi főhadiszállásán be is indították az immár Mercedes-motorral szerelt, idei modellt.
Szerdán több csapat is felfedte, kikkel vesz részt a Formula–1 előszezoni szimulátorbajnokságában. A Williams mindkét versenyzője indul a Virtual GP Seriesben.
Tragikus hírről számolt be csütörtökre virradó éjszaka a Campos Racing: 60 éves korában váratlanul elhunyt Adrian Campos, az egykor versenyzőként tevékenykedő alapító, csapattulajdonos és -főnök.