Kiderült, mely aktív F1-esek indulnak a virtuális sorozatban

Szerdán több csapat is felfedte, kikkel vesz részt a Formula–1 előszezoni szimulátorbajnokságában. A Williams mindkét versenyzője indul a Virtual GP Seriesben.

si202011060122_news.jpg

Amíg 2020-ban meghatározó szerepet töltött be a koronavírus-járvány miatt, idén rövidített formában rendezik meg a Virtual GP Seriest, melyen vegyesen vesznek részt aktív és volt F1-es versenyzők, e-sportolók és más világsztárok. Az idei kiírás január 31-én, vasárnap este 19 órakor veszi kezdetét az osztrák pályán, ami Silverstone, majd Interlagos követ a következő két vasárnapon.

Egyelőre két aktív pilóta erősíti a mezőny, miután a Williams bejelentette, hogy George Russell és Nicholas Latifi is indul; a britet 2020-ban virtuális bajnokká koronázták, miután négyszer is győzött. A teszt- és tartalékpilótává lefokozott Alexander Albon képviseli a Red Bullt, csapattársa ezúttal a KTM gyári versenyzője és motokrossz-világbajnoka, Jeffrey Herlings lesz.

williamsf1_20049_hires.jpg

Eközben a Ferrari négy különböző versenyzőt is megnevezett: a sprintversenyen szimulátorversenyzőik, David Tonizza és a frissen leigazolt Brendon Leigh, a főversenyen pedig az akadémia tagjai, Arthur Leclerc és az F1-es tűzkeresztségen hétfőn átesett Marcus Armstrong állnak rajthoz az olaszok színeiben. Ennek hátterében egy eddig nem hangoztatott részlet áll, az ötkörös sprintfutamokon kifejezetten az F1-es csapatok tehetséges szimulátorosaira számítanak, a hosszabb viadalokat pedig az „igazi” versenyzőknek írják ki, úgy, hogy közben az előbbiek eredményei befolyásolják majd az utóbbiak rajtpozícióit.

Leclerc és Armstrong mellett egy harmadik Ferrari-akadémistát, Enzo Fittipaldit is viszontláthatjuk, aki testvérével, Pietróval együtt a Haas színeiben indul; utóbbi az amerikai csapatnál helyettesítette a tavalyi szezon utolsó két versenyén a sérült Romain Grosjeant. A korábbi F1-es pilóták közül Stoffel Vandoorne a Mercedes, Vitantonio Liuzzi pedig az Alpha Tauri virtuális autóját terelgetheti, míg az Alpine két Renault-juniort, az F2-es futamgyőztes Christian Lundgaardot, valamint a regnáló Formula–3-as bajnok Oscar Piastrit állítja csatasorba. Az Alfa Romeo színeiben pedig visszatér Thibaut Courtois, a belga labdarúgó-válogatott kapusa már múlt tavasszal is nagy kedvvel állt rajthoz az e-futamokon.

Fotó: Brian Campbell / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1616406304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása