Nem indult a legbiztatóbban magyar eredmények tekintetében a csehországi WTCR-hétvége, a pénteki nap végén a Zengő és Michelisz első sora tette fel az i-re a pontot.
Kettőből kettő eddig Lewis Hamilton mérlege Törökországban a rajtbüntetés dacára, mögötte azonban nem a csapattársa, sőt, nem is a Red Bull valamelyik pilótája, hanem a ferraris Carlos Sainz bukkant fel a második helyen.
Habár az üzletet egyik fél sem volt hajlandó megerősíteni, lapértesülések úgy tudják, közel áll ahhoz az Alfa Romeo/Sauber csapata, hogy új kezekbe kerüljön. Nem is akárki lenne az új tulajdonos.
A Mercedesnél úgy döntöttek, belsőégésű motort cserélnek Lewis Hamilton autójában, ezért a világbajnoki éllovas tízhelyes rajtbüntetést kap a vasárnapi Török Nagydíjra.
Hiába távozik az F1-ből a Honda, láthatóan jól kijönnek a japánok a Red Bull-lal, éppen ezért még segíteni fogják a bikákat, sőt, más területek közösen folytatják. Csütörtökön a fehérbe öltöztetett Red Bullról is lehullt a lepel.
Ugyanazon a hétvégén két különböző pályán? Első hihetetlennek hangzik, de a hétvégén élesben láthatjuk, képes-e Csehországban és Spanyolországban is állni a sarat Mikel Azcona és Tom Coronel.
Fehérbe borulnak a Formula–1-es Török Nagydíjon a Red Bull és az AlphaTauri autói, hogy a két csapat így tiszteleghessen motorbeszállítója, az év végén távozó Honda előtt.