F1: Annyira nem is szakít egymással a Red Bull és a Honda

Hiába távozik az F1-ből a Honda, láthatóan jól kijönnek a japánok a Red Bull-lal, éppen ezért még segíteni fogják a bikákat, sőt, más területek közösen folytatják. Csütörtökön a fehérbe öltöztetett Red Bullról is lehullt a lepel.

si202110070132_news.jpg

Mint azt korábban megírtuk, utolsó versenyeire készül a Honda motorpartnereként a Red Bull, mivel a japán motorgyártó 2021 végén kiszáll a Formula–1-ből. Ugyanakkor ez korántsem jelenti azt, hogy azonnal megszakadna minden kötelék a két fél között, mely jelenleg a világbajnoki címért harcol.

Sőt, miközben a Red Bull csütörtök délelőtt bemutatta a Honda tiszteletére fehérre fújt autóját, mellyel a hétvégi Török Nagydíjon állnak rajthoz az energiaitalosok, bejelentette azt is, hogy a jövőben még szorosabb fűzik a szálakat a Hondával. Olyannyira, hogy 2022-ben a Honda intenzív segítséget nyújt a Red Bull Powertrains számára, ennek keretében a japánok szakemberei átmennek a Milton Keynes-i gárda újonnan létrehozott motorrészlegéhez.

si202110070123_news.jpg

si202110070121_news.jpg

Mint az a Motorsport.com cikkéből kiderül, a Red Bull és a Honda együttműködése kiterjed a pilótaneveldére, a marketingtevékenységekre és más projektre, azaz várhatóan más versenysorozatokban is közösen bukkannak majd fel. A Formula–1-es motorokért viszont 2023-tól már teljes mértékben a Red Bull fog felelni – mind saját, mind pedig fiókcsapata, az AlphaTauri esetében.

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1516714190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása