A legfrissebb sajtóértesülések szerint mindkét versenyzőjével, méghozzá potenciális beugróhelyszínen tesztelhet a Ferrari a 2020-as F1-es szezon kezdete előtt.
Az elmúlt napokban több csapat is a pályán kezdett el melegíteni a közeledő versenyszezonra: a Renault a nyitóhelyszínen, Ausztriában, míg a Racing Point Silverstone-ban, de az idei autóval tesztelt. A Ferrarinál és a McLarennél is zörög az a bizonyos haraszt.
A Renault be is jelentette, hogy a 2018-as autójával fog körözni Ausztriában, míg az Alpha Tauriról úgy tudni, hogy idei versenygépét járatja meg egy ikonikus, potenciálisan visszatérő helyszínen.
Több mint három hónapnyi csúszással ugyan, de lezavarta előszezoni gyakorlását a német túraautó-bajnokság: Audi-fölény, Kubica-debütálás, valamint egy meglepetésvendég.