A legfrissebb sajtóértesülések szerint mindkét versenyzőjével, méghozzá potenciális beugróhelyszínen tesztelhet a Ferrari a 2020-as F1-es szezon kezdete előtt.
A koronavírus-járvány miatt meglehetősen hosszúra nyúlt várakozást követően, két hét múlva elkezdődik a 2020-as idény a Formula–1-ben. Egyes csapatok a visszarázódás, illetve az óvintézkedések gyakorlása végett ilyen-olyan formában tesztet szerveznek. Ez alól nem kivétel a Ferrari sem, a héten Charles Leclerc utcára is vitte a csapat idei versenygépét. Korábban felmerült, hogy az olaszok is szeretnének komolyabban tesztelni, a Motorsport.com információi szerint június 23-án, vagyis kedden 2018-as autóját küldi pályára Mugellóban a Ferrari.
Eleinte arról volt szó, hogy Fioranóban, saját tesztpályájukon hangolnak az olaszok, de minden bizonnyal megváltoztak a tervek ezzel, hogy jó eséllyel Mugellóban rendeznek egy második Olasz Nagydíjat is idén. Nem csak ebben változott a Ferrari terve: egyre több jel utal arra ugyanis, hogy mindkét versenyzőjének lehetőséget ad gyakorlásra a szezon előtt az SF71H volánja mögött, noha az elmúlt napokban felmerült, hogy „büntetésből” Sebastian Vettel csak július 3-án, az első Osztrák Nagydíj pénteki szabadedzésén ülhet majd autóba.
Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.