F1: Vetteléknél jelesre vizsgázott Mugello

A négyszeres világbajnok szerint megérdemelné a mugellói pálya, hogy Formula–1-es versenyt rendezhessen.

200051-f1-sebastian-vettel-mugello.jpg

Mint arról beszámoltunk, Mugellóban tartott privát tesztet a Ferrari kedden, Sebastian Vettelnek és Charles Leclerc-nek az olaszok 2018-as autójával, az SF71-H-val volt lehetősége visszarázódni a ritmusba a koronavírus által késleltetett, jövő heti szezonkezdet előtt. Míg délelőtt a német, délután pedig a monacói rótta a köröket a pályán, a csapat el tudta sajátítani az új gyakorlatokat (mint például a távolságtartás melletti munkavégzés), amiket a járvány elleni védekezés megkövetel.

200047-f1-sebastian-vettel-mugello.jpg

A MotoGP-ben már 1994 óta használatos Mugello jó eséllyel pályázik arra, hogy idén Formula–1-es futamot tarthasson – ami jelen állás szerint a Ferrari 1000. nagydíja lenne –, noha a mezőny utoljára 2012-ben járt a pályán, akkor is csak kollektív teszten. Pedig a négyszeres világbajnok örülne, ha Mugello valóban bekerülne a versenynaptárba:

„Örülök, hogy visszatérhettem a volán mögé, ez a szünet hosszabbra nyúlt a megszokottnál. Így az is örömömre szolgált, hogy láthattam a srácokat, az pedig egyenesen nagyszerű volt, hogy újra megtapasztalhattam, milyen érzés autóba ülni, ráadásul egy ilyen bámulatos pályán. Igazán úgy gondolom, megérdemelné Mugello, hogy Formula–1-es nagydíjat rendezhessen. Nem vezettem itt nyolc éve, de már néhány kör is elég volt ahhoz, hogy megszokjam a pályát. Utána pedig már élveztem, jól éreztem magamat” – fogalmazott a Ferrari kommünikéjében a német.

200060-f1-charles-leclerc-mugello.jpg

A tesztnap nyugtázásakor Leclerc is elégedett volt; úgy tudni, nagyjából egy versenytávnyit teljesített a toszkán pályán:

„Nagyszerű, hogy a valóságban is visszatérhettünk a pályára” – utalt a karanténban és a szimulátorok mögött töltött hónapokra a monacói. – „Már nagyon hiányzott, habár elég elfoglalt voltam a virtuális versenyzéssel ebben a hosszú szünetben, még egyszer szükségem volt arra, hogy fizikai benyomást is kapjak a sebességről.”

„Segített emlékezetesebbé tenni ezt a napot, hogy először vezethettem Formula–1-es autót Mugellóban, az itteni pálya igen látványos. Már várom a szezont, a jövő héttől ugyanis komolyabbra fordulnak a dolgok.”

200058-f1-charles-leclerc-mugello.jpg

A Ferrari volt a negyedik csapat a Mercedes, a Renault és a Racing Point után, amely úgy döntött, hogy tesztel a Red Bull Ring-i szezonnyitó előtt. Szerdán az Alpha Tauri lesz a soros, amely Imolában tart forgatási nappal egybekötött gyakorlást a 2020-as autójával, és felkészül a Red Bull, a sajtóértesülések szerint ugyanis az energiaitalosok csütörtökön Silverstone-ban fognak forgatni, illetve tesztelni.

Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr515912504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása