A Williams versenyzője sem tud megfeledkezni Anthoine Hubert előző évi halálos balesetéről. A fejében motoszkál a gondolat, hogy akár ő is járhatott volna úgy, mint francia pilótatársa.
A Williams hivatalosan is megerősítette, hogy a Spanyol Nagydíj alatt éles versenyhétvégén is bemutatkozik frissen igazolt Formula–1-es tesztversenyzője, Roy Nissany.
A Magyar Nagydíj nulladik napján a grove-i együttes nyilvánosságra hozta 2021-es pilótafelállását – a bejelentés árulkodik a Mercedes jövő évi terveiről is.
A csapat csütörtök délelőtti tweetje révén az új csapatruházatba már betekintést nyerhettünk, pénteken pedig másodjára is bemutatkozik a 2020-as Williams.
Sajtóértesülések szerint a Mercedes épp azzal a ROKiT-tal tervez szövetségre lépni, mellyel alig néhány hete bontott szerződést motorpartnere, a Williams. A grove-iakat lesújtotta a fejlemény.
Jánvári Zsolt, a Williams magyar rendszertechnikusa elárulta, sűrű hónap vár a grove-i csapatra, amely a tervek szerint jövő hétfőn kezdi meg a felkészülést az egy hónap múlva rajtoló idényre.