F1: El is dőlt a virtuális bajnokság?

Zsinórban harmadjára nyert virtuális nagydíjat George Russell, és lehet, hogy ezzel a bajnoki címet is bebiztosította a brit.

1017519661-lat-20190524-_r3i5019.jpg

Noha az elmúlt hetekben a járvány, valamint az amiatt hozott kormányzati korlátozások is enyhültek valamelyest, az elmúlt hétvégén is virtuális körülmények között rendeztek Formula–1-es nagydíjat, ezúttal Azerbajdzsánban.

Az előző két versenyen lemosta a mezőnyt a pixelekből épített pályáról, így a brit George Russell ott folytatta Bakuban, ahol Monacóban abbahagyta, a williamses ugyanis megszerezte a pole pozíciót, majd a rajtnál is megőrizte a vezetést a Red Bull-os Alexander Albont előtt.

Mindketten lágy gumikon kezdtek, de Albon jött előbb kerékcserére, Russell – a forgalomtól tartva – a pályán maradt, de a brit-thai versenyző kemény abroncsokon folytatta a 26 körös viadalt. Épphogy Nicholas Latifi mögé tért vissza a Red Bull-os, egy körrel később Russell közepes gumikra váltott.

null

null

Albon időt veszített Latifi előzésével, mindemellett gumihátrányban is volt, az utolsó körökben hibázott, majd egy 3 másodperces büntetést is kapott, így – némi csapatmunkával – George Russell 6,8 másodperces előnnyel szerezte meg zsinórban harmadik győzelmét a virtuális bajnokságban, Albon lett a második, míg harmadikként a Mercedes teszt- és tartalékversenyzőjét, Esteban Gutiérrezt intették le, a negyedik helyével eddigi legjobb eredményt jegyző Lando Norris, valamint a Renault-junior Oscar Piastri előtt.

null

null

Amíg Russell ismét dominált, Charles Leclerc-nek nem jött ki a lépés (ugyanott, ahol a tavalyi, igazi versenyhétvégén), a monacói már a verseny elején belekeveredett egy balesetbe, és bárhogy, bármivel próbálkozott, csak a 14. lett, ami nem ért pontot. Így Russell nem csak átvette, de valószínű, hogy már meg is őrzi a vezetést a pontversenyben, 3 pontos hátrányából 22 egységnyi előnyt kovácsolva.

null

null

A Kanadai Nagydíjat kiváltva, a jövő héten rendezik ugyanis a Virtual GP Series utolsó fordulóját, Leclerc pedig bejelentette, hogy a digitális Montrealban már nem indul, mert elígérkezett a virtuális Le Mans-i 24 órásra, amin a GTE Pro-kategóriában, az AF Corse Ferrarijával fog indulni. Albon pedig már túl messze van Russelltől, kettejük között 31 pont a különbség.

Annak ellenére viszont, hogy ennyire a végéhez közelít a sorozat (hiszen szűk négy héten belül igazi nagydíjat rendeznek már, a Red Bull Ringen), ezúttal is akadt két aktív F1-es debütáló, közülük az Alpha Tauri-s Pierre Gasly a 11., a Racing Point-os Sergio Pérez a 15. helyen mutatkozott be az online éterben. A Red Bull színeiben felbukkanó, nyolcszoros Dakar-győztes motorversenyző, Matthias Walkner nem ért célba, csakúgy, mint az Alfa Romeo pilótája, Antonio Giovinazzi.

A Virtuális Azerbajdzsáni Nagydíj végeredménye (TOP-10):

null

null

Fotó: Joe Portlock / LAT Images (FIA Formula 2 Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr915756242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2020.06.10. 09:37:06

Eleve nem tudom, miért nem lehet ezt teljesen virtuálisan csinálni ? Meg lehetne vele spórolni egy rakás környezetszennyezést. És a dolog már régen nem arról szól, hogy micsoda fejlesztéseket csinálnak az autókon: a mostani kocsik már régen túl vannak az emberi teljesítőképesség korlátain, ezért aztán mindenféle mesterséges szabályokkal lassítják a F1-es kocsikat. Ha viszont ez van, akkor már simán mehetne az egész virtuálisan, akkor legalább nem hal meg a versenyző ha hibázik, vagy csak nincs szerencséje.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása