A csapat csütörtök délelőtti tweetje révén az új csapatruházatba már betekintést nyerhettünk, pénteken pedig másodjára is bemutatkozik a 2020-as Williams.
Ahogy az az utóbbi hetekben még inkább egyértelmű lett, nem áll jól az egykor szebb napokat is látott Williams szénája: miközben a grove-iak már a csapat eladását fontolgatják, a főszponzorral is szakítottak, amely a legfrissebb híresztelések szerint ráadásul az erőforrásokat szolgáltató Mercedesnél köthet ki.
A ROKiT telekommunikációs cég távozásával pedig evidenssé vált, hogy a Williamsnek változtatnia kell a festésén – az újragondolt dizájn pénteken 10 órakor mutatkozik be magyar idő szerint – jelentette be a Twitteren a nagy múltú gárda. Egyelőre annyit tudni, hogy a két versenyző, George Russell és az újonc Nicholas Latifi, illetve Jack Aitken tesztpilóta elégedett az új külsővel, amit sötét színű pólóban nyugtáztak.
null
null
Miután a koronavírus-járvány elnyelte az eredeti versenynaptár első majdnem négy hónapát, a 2020-as Formula–1-es szezon a jövő hétvégén veszi kezdetét, az (első) Osztrák Nagydíjjal.
Fotó: Pirelli F1 Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.