F1: Meghekkelték a Ferrari autóbemutatóját is

Némileg meghökkentő színösszeállítással mutatkozott be a Ferrari 2021-es autója, amiről az első képek már órákkal a leleplezés előtt kiszivárogtak.

ferrari-sf21.jpg

Szembemenve a korábbi évek hagyományaival, a Ferrari nem az elsők között, hanem utolsóként tartotta meg bemutatóját. A maranellóiak 2021-es versenygépe, az SF21 mindössze két nappal az előszezoni tesztek előtt mutatkozott be. Az új autó azonban sok szurkolóból megrökönyödést váltott ki, mivel nemcsak visszatért a korábban is több botrányt kirobbantó Mission Winnow-logó, de annak motorborításán zöld színben jelent meg.

Nem ez volt az egyetlen változás a Ferrari színvilágában: az autó első részét változatlanul az elmúlt évekből megszokott, matt piros színre fújták, a hátsó részét viszont burgundivörösbe öltöztették, amit a csapat 1000. versenyén, a tavalyi Toszkán Nagydíj is használta, 1950-es bemutatkozásának évfordulója előtt tisztelegve.

Ahogyan a Williams múlt heti leplezésekor, úgy most sem sikerült titokban tartani a képeket. Egy egyszerű trükkel le tudták tölteni a Ferrari oldaláról az SF21-ről készült felvételeket: ehhez elég volt csupán előretekerni a számítógép óráját, ami a csapat mellett annak kiberbiztonsági partnere, a Kaspersky számára szintén aggasztó lehet.

Tavaly 40 éves mélypontra zuhant a Ferrari, mindössze a hatodik helyen végzett a konstruktőri bajnokságban a maranellói gárda. Az új V6-os erőforrással szerelt 2021-es autó ezzel szemben biztató adatokkal szolgált a szimulációk során, így ha versenyképesek nem is lesznek újra az olaszok, a 2020-ashoz hasonló kudarcot szeretnék elkerülni. Az idei évnek pedig a folytatás szempontjából is jelentősége van, a következő szezontól ugyanis befagyasztják a motorokat.

Aerodinamikailag azonban a legtöbb csapathoz hasonlóan az olaszoknak is meglehetősen kevés mozgásterük volt, ennek ellenére szembetűnő változás figyelhető meg az orrkúpon és az első szárny tartópillérein, maga az első szárny azonban továbbra is a 2019-es sémát követi. 

Módosult versenyzőpárossal vágnak neki az új szezonnak a vörösök, Charles Leclerc oldalán a McLarentől átigazolt Carlos Sainz váltja a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt. A Ferrari egy forgatási nap keretében már csütörtökön pályára küldi új versenygépét, péntektől vasárnapig pedig a szezon előtti gyakorlást rendezik Bahreinben.

A 2021-es F1-es előszezon menetrendje:

  • február 15., hétfő: a McLaren MCL35M bemutatója (20:00)
  • február 19., péntek: az AlphaTauri AT02 bemutatója
  • február 22., hétfő: az Alfa Romeo C41 bemutatója
  • február 23., kedd: a Red Bull RB16B bemutatója
  • február 26., péntek: a Ferrari csapatbemutatója
  • március 2., kedd: a Mercedes W12 bemutatója (12:00), az Alpine A521 bemutatója (16:00)
  • március 3., szerda: az Aston Martin AMR21 bemutatója (16:00)
  • március 4., csütörtök: a Haas VF-21 festésének bemutatója (9:00)
  • március 5., péntek: a Williams FW43B bemutatója (15:00)
  • március 10., szerda: a Ferrari SF21 bemutatója (14:00)
  • március 12-14., péntek-vasárnap: előszezoni teszt Bahreinben

Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7016455000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

metartADMIN 2021.03.13. 16:54:48

amit a csapat 1000. versenyén, a tavalyi Toszkán Nagydíj is használta

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása