Hétfőn este lehullt a lepel a McLaren 2021-es modelljéről, az MCL35M-ről.
2019-ben jelentette be a McLaren, hogy az idei évtől visszatér a Mercedes erőforrásaihoz, melyeket 1995 és 2014 között használt az F1-ben. Más változás nyomokban figyelhető csak meg a wokingiak versenygépén – ez annak tudható be, hogy az idei évre minimálisan változtak a szabályok –, ahogyan azt az autó nevéhez biggyesztett „M” betű is jelöli.
Noha az esemény este 20 órakor kezdődött, az MCL35M-ről bő félóra elteltével hullt csak le a lepel, addig többek között azt is figyelhettük, miként csillogtatja meg zenei tudását a McLaren párosa.
Miután Carlos Sainz a Ferrarihoz igazolt Sebastian Vettel helyére, Lando Norris új csapattársat kapott Daniel Ricciardo személyében. Az ausztrál a bemutató során elárulta, hosszú ideje rajongója a csapatnak, annyira, hogy titokban meg is látogatta őket, hogy vegyen egy utcai McLaren – még a Red Bull-os időkben.
Norris immár harmadik szezonjának vág neki a wokingiak versenyzőjeként. A gárda vezérigazgatója, Zak Brown szerint ennyire jó duója még nem volt a McLarennek az F1-ben.
Érdekes szála a bemutatónak, hogy az új modellt egyelőre csak renderelt stúdióképen mutatták meg, amire az a magyarázat, hogy Ricciardo kedden pályára viszi az új autót Silverstone-ban – ezzel a tavalyi konstruktőri harmadik helyezett felhasználja az egyik forgatási napját.
A filmes napokra szigorú szabályok vonatkoznak: az aktuális modellel csak 100 km-t lehet teljesíteni, azt is csupán a Pirelli ultrakemény demógumijain.
Fotó: McLaren Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.