Ismét aláírt a bajnokcsapathoz a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, de csak egyetlen évre.
Idejét sem tudjuk már megmondani annak, mikor kezdett el szimatolni Lewis Hamilton szerződéshosszabbítása körül a nemzetközi sajtó. Az első spekulációk még a 2020-as szezon kezdete előtt kaptak szárnyra, miszerint Hamilton rövidebb időre, ám magasabb bérért kötelezné el magát újra a Mercedesszel, ám a Daimler még a koronavírus-járvány kirobbanása előtt eurómilliárdos nagyságrendű költségcsökkentést helyezett kilátásba, sőt az előszezon állóvizét a Mercedes állítólagos kiszállását rebesgető híresztelések zavarták meg.
A brit a csonka szezonban hetedik világbajnoki címét is megszerezte, a tárgyalásokat azonban többek között koronavírus-fertőzése is hátráltatta, ami miatt a Szahíri Nagydíjat is ki kellett hagynia, de még az abu-dzabi szezonzárón sem volt 100%-os az állapota. Időközben a növekvő bérigény mellett az is felmerült, hogy többször szeretne home office-ból dolgozni, továbbá jövőbeli csapattársa kilétét is megvétózná a brit – bárhogy is alakult, hétfőn végül pont került a már-már őrjítően hosszú folyamat végére.
BREAKING: @LewisHamilton signs new @MercedesAMGF1 contract #F1 pic.twitter.com/aTYFYO3BjJ
— Formula 1 (@F1) February 8, 2021
Délben ugyanis megerősítették, hogy Hamilton egyezségre jutott a Mercedesszel, vagyis 2021-re is változatlan marad a Hamilton-Bottas páros – mialatt a Hamilton helyetteseként is helytálló George Russell árgus szemekkel várja a 2022-es előléptetést. A 36 éves versenyző szerződése viszont csak egy évre szól, derül ki a csapat közleményéből.
„Izgatottsággal tölt el, hogy kilencedik szezonomnak vághatok neki a Mercedesnek, csapatunk ugyanis már hihetetlen dolgokat ért el közösen, és várjuk, hogy ezekre a sikerekre építhessünk tovább úgy, hogy közben a pályán és azon kívül is fejlődünk” – idézi Hamilton szavait a Mercedes. – „Elkötelezett vagyok aziránt is, hogy folytassam utamat az autósport sokszínűbbé tételében a jövő generáció számára, és hálás vagyok a Mercedesnek, amiért támogat ebben.”
A brackley-i együttes persze már a jövő évi előzetes nevezési listán is Hamilton nevét tüntette fel, úgy látszik, nem alaptalanul. A csapat egy decemberi bejegyzésében Hamilton már nyomatékosította: „Azt tervezem, hogy itt leszek jövőre is. Itt akarok lenni. Úgy gondolom, csapatként még több mindent kell véghez vinnünk és elérnünk, a sporton belül mindenképp, de azon kívül még inkább.”
#Announce... �✍️ pic.twitter.com/ShmgTyZg8h
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) December 17, 2020
Szokatlan módon végül épp az utóbbi hetekben a visszavonulás gondolatával is kacérkodó címvédő jövője vált biztossá a legkésőbb (mármint hivatalosan), ezzel minden ülés elkelt a 2021-es szezonra, amely március 28-án, Bahreinben rajtol a tervek szerint. A Mercedes az idei autóját március 2-án fogja bemutatni.
Fotó: Mercedes Media Database
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.