F1: Megkaphatja a sztárgázsit Hamilton?

A Mercedes csapatfőnöke elismerte, hajlandó elbeszélgetni Lewis Hamiltonnal a magasabb fizetési igényeiről.

m221303.jpg

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Daimler nyomása ellenére a Formula–1-ben maradhat a Mercedes, így a brackley-iek háza táján a következő kulcskérdés a pilótafrontot érinti, ugyanis mindkét versenyzőjük szerződése kifut az év végén. Olasz lapértesülések úgy tudják, hogy a Mercedes korábban már ajánlatot is tett Hamiltonnak, de a brit inkább hosszabb ideig maradna a csapatnál, amennyiben az ajánlottnál magasabb bért, mintegy évi 60 millió dollárt biztosítanak neki.

Kényesen érinthetik a csapatot Hamilton növekvő igényei, hiszen a Daimler eurómilliárdos nagyságrendű költségcsökkentésre készül, ezért is került szóba az F1-es kiszállás, mint lehetőség.

A Mercedes épp a minap jelentette be, hogy öt évre szóló megállapodást írt alá az INEOS brit kemikáliai vállalattal. Az ennek kapcsán összehívott sajtótájékoztatóan a bajnokcsapat vezetője, Toto Wolff elmondta, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy Hamilton kedvére tegyenek. „Tisztelni kell egy ilyen sportoló szupersztárt, főleg amikor a csúcson vannak a képességei, ő is a pályafutása csúcsán van, ugyanakkor véges az idő, amikor ennyi pénzt tud keresni” – mondta a PA hírügynökségnek.

m222265.jpg

„Mi ezt tiszteletben tartjuk, ahogy azt a közreműködést is, amit Lewis tanúsít a Mercedesnél akár a pályán, akár azon kívül. Lewis épp úgy tisztelte a mi csapatunkat is, valamint a tényt, hogy az anyagi realitások fontosak számunkra” – magyarázta, hozzátéve, hogy a korábbi szerződések esetében sokkal inkább a szabadság, valamint Hamilton egyéni projektjei voltak azok, amik egyezkedés tárgyát képezték, és nem a piszkos anyagiak.

„Figyelnünk kell arra, mi az, ami a legjobb teljesítményre készteti őt. Nekünk arra van szükségünk, hogy a legjobb ember legyen jelen a szombati időmérőn, aztán a vasárnapi versenyen. Erre fogunk koncentrálni” ­– zárta mondandóját.

Az elmúlt hetekben szóba került, hogy Hamilton a Ferrarihoz is igazolhat, de a hírek szerint a brit pilóta és a Mercedes között már február végén megkezdődnek a tárgyalások.

A Mercedes az INEOS-partnerség bejelentésével egyidőben a 2020-as festésről is lerántotta a leplet, míg az idei konstrukció február 14-én, vagyis most pénteken, a silverstone-i pályán mutatkozik be.

Fotó: Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3015469418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása