Vad pletyka kezdett el keringeni a Mercedes F1-es jövőjével előbb a német, aztán a nemzetközi sajtóban. Lehet, hogy Lawrence Stroll mégsem a Racing Point miatt környékezte meg az Aston Martint?
Habár már nyakunkon a 2020-as szezon, a Mercedes továbbra sem kötelezte el magát a Formula–1 iránt az idei szezon túlmutató időszakra. Ennek lehetséges miértjéről az F1-insider.com vázolt fel egy első hallásra szinte hihetetlennek tűnő forgatókönyvet, ami lehet, hogy igaz, de lehet, hogy csak az uborkaszezon hatásának és egy élénk fantáziának az eredménye.
Elképzelhető ugyanis, hogy a sorozatban hat világbajnoki cím ellenére a Mercedes kihúzza a dugót az F1-es programból, s a jövőben csak motorgyártóként marad a sportágban. Maga a csapat azonban mégsem szűnne meg teljesen: a német sajtóban elterjedt pletyka szerint a Racing Pointot birtokló Lawrence Stroll és Toto Wolff összefoghatnak, s a kanadai üzletember folyamatban lévő tárgyalásainak esetleges sikerességének esetében az Aston Martin vehetné át a Mercedes helyét.
A Formula–1 korábbi mindenható ura, Bernie Ecclestone úgy vélekedik, hogy még lehet is valami a dologban; furcsállja, hogy a Mercedes még nem írta alá a 2021-tól érvényes Concorde-egyezményt. Mindenesetre a jelenlegi bizonytalan(nak tűnő) helyzetet nem nehéz nem összekötni azzal a ténnyel, hogy egyelőre egyik Mercedes-pilóta jövője sincs bebiztosítva a 2020 utáni időszakban – habár olasz sajtóspekulációk a múlt héten arról számoltak be, hogy Lewis Hamilton potom 90 millió euróért kétéves szerződéshosszabbítást szignózhat.
A Formula–E-ben az idei évtől fogva gyári csapatként szereplő Mercedes részéről nem ez lenne az első meglepő húzás mostanában: pont ugyanilyen váratlanul jelentették be anno a németek, hogy 2018 végén hátat fordítanak a DTM-nek, ahogy azt meg is tették.
Fotó: Mercedes Media Database
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.