A Mercedes világbajnoki címvédője pozitív koronavírus-tesztet produkált, nem áll rajthoz a hétvégén.
Kedd reggel közleményt adott ki a formula1.com, melyben tudatta, hogy a hétszeres és címvédő világbajnok Lewis Hamilton kihagyja a hétvégi Szahíri Nagydíjat, ugyanis pozitív lett a legutóbbi koronavírus-tesztje. A Bahreinben hatályos egészségügyi előírásoknak megfelelően karanténba vonult a Mercedes versenyzője, minden kontaktját felderítették.
BREAKING: Lewis Hamilton will miss this weekend's Sakhir Grand Prix in Bahrain after a positive test for Covid-19
Közzétette: F1 – 2020. november 30., hétfő
2007 óta tartó Formula–1-es pályafutása során először hagy ki futamot a brit, ő a harmadik versenyző az idei mezőnyben, akinél kimutatták a COVID-19-fertőzést – korábban a Racing Point párosa esett át rajta, ami miatt Sergio Péreznek a két silverstone-i, Lance Strollnak pedig a nürburgringi futamot kellett kihagynia.
Vasárnapi győzelmét követően még negatív teszteredményt produkált Hamilton, azonban hétfőn reggel enyhe tünetekre ébredt, ezután két tesztje is pozitívnak bizonyult. Enyhe tüneteit leszámítva jól érzi magát a 35 éves pilóta, de csak negatív teszttel térhet majd vissza a paddockba, szóval könnyen előfordulhat, hogy a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon sem állhat rajthoz a jövő hétvégén.
A Mercedes Hamilton koronavírus-fertőzöttsége kapcsán közölte, a megfelelő időben bejelentik, ki helyettesíti majd az idei világbajnoki címét már a két héttel ezelőtti Török Nagydíjon bebiztosító versenyzőjét. Hivatalosan a gyártó Formula–E-pilótája, a napokban Valenciában tesztelő Stoffel Vandoorne a csapat tartalékversenyzője, de akár a williamses George Russell riasztása is kézenfekvő lenne – utóbbi esetben a Formula–2-es Jack Aitken juthat éles lehetőséghez a grove-i együttesnél.
Fotó: LAT Images / Mercedes Media Database
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.