Négy helyett öt Hondával is találkozhatunk a túraautó-világkupa rajtrácsán az idei évben, mivel egy limitált szériás Civic Type R fogja betölteni a biztonsági autó szerepét.
Újabb magyar sikert hozott a virtuális WTCR-bajnokság, Szlovákiában Tassi Attila aratta le a babérokat, miután – pole-lal együtt – Yann Ehrlacher is szerzett egy futamgyőzelmet.
A túraautózás elitjében újra külön bajnokságot írnak ki a független versenyzőknek, akik nem részesülnek gyári támogatásban. Ezzel az egykori Yokohama Trophy és WTCC Trophy kiírásokba lehelnének új életét.
Amellett, hogy immár zöld utat kaptak a költségcsökkentő intézkedések, a hétvégék formátumáról is lehullt a lepel: immár nem csak a Superpole-nak, de a Q1-nek is kiemelkedő szerep jut, meg persze a matematikusoknak.
A héten több fontos bejelentést is tett a Lynk&Co, illetve a Cyan Racing: amellett, hogy bejelentette egy újabb versenyzőjét, közölte, hogy Andy Priaulx távozik a WTCR-ből.
Noha egy előszezoni e-sport bajnokságát már lezárta a WTCR, korántsem jelenti azt, hogy szeptemberi szezonkezdéséig vakációra vonul a sorozat. Most a versenyzőkön sor, egymás ellen.
Bejelentette Tom Coronel csapattársát a Comtoyou Racing, míg az Alfa Romeónál felmerült, hogy az európai világkupa-naptár változtathat a kiszállással kapcsolatos álláspontjukon.