Valóra vált álom: a Zengő Motorsport autójával tesztelhetett a DTM-en megsérült magyar sportbíró

A Hungaroringen vezethette a Zengő Motorsport Cupráját László Attila, a két évvel ezelőtti DTM-hétvégén elütött sportbíró.

attila-laszlo-04.jpg

Mint az közismert, a DTM 2018-as hungaroringi hétvégéjét beárnyékolta László Attila balesete: az esős versenyen, miközben az osztrák Lucas Auer szerelőihez igyekezett kerékcserére, megúszott Mercedesével az aquaplaningen, így nekiütközött a garázs falának, ahhoz szorítva a magyar sportbírót. László bal lábát az orvosok minden erőfeszítésük ellenére nem tudták megmenteni, így azt térdtől lefelé amputálni kellett. Azóta már újra aktív tagja a magyar autósportnak és sportéletnek: sportbíróként dolgozik, emellett gokartozik és elkezdett parakerékpározni is.

null

null

Június 12-én pedig élete legnagyobb álma is beteljesült: igazi versenyautót vezethetett. A Zengő Motorsport és annak frissen igazolt versenyzője, Boldizs Bence segítségével a csapat Cupráját próbálhatta ki a Hungaroringen – a világkupában idén bemutatkozó pilóta végig ott is ült mellette. Két 30 perces etapot teljesített, összesen 17 kört, közel 75 kilométert tett meg a mogyoródi versenypályán – elmondása szerint legjobb ideje 2:08.570 volt. „Azóta is van, hogy álmodozáson kapom magamat, visszagondolva arra a pillanatra, amikor beülhettem a Cupra TCR volánja mögé, és megkaptam a jelet, majd szép lassan kigördültem a boxutcából, ki a pályára. Az első néhány kanyart nagyon lassan vettem be, még utcai autóval is gyorsabb lettem volna” – elevenítette fel emlékezetes napját László Attila a WTCR által kiadott sajtóközleményben.

„A legnagyobb kihívás ugyanis az volt számomra, hogy legyőzzem előzetes fenntartásaimat. Tartottam ugyanis attól, hogyan fogom használni a fékeket, mert a terveim szerint a bal lábammal akartam fékezni, ugyanakkor tisztában voltam vele, hogy keményen kell nyomnom a pedált, a megfelelő fékerőt akarom elérni. Nem voltam biztos benne, hogy ez lehetséges lesz a protézissel” – mesélt tovább a 31 éves sportbíró, aki elárulta, hogy a Zengő Motorsport végül a fékpedál szélesebbé tételével, illetve a műláb ahhoz történő rögzítésével oldotta meg a problémát. Arra is ügyeltek Zengő Zoliék, hogy ha bármi váratlan történik, a jobb lábával is tudjon fékezni, míg a rögzítésre a kanyarokban jelentkező G-erők miatt volt szükség.

„Egy idő után sokkal jobban tudtam koncentrálni, így ahhoz is volt energiám, hogy átéljem a pillanatot, valamint azokat az erőhatásokat, amik a versenyzőket érik kigyorsításoknál, valamint a kanyarokban és fékezésnél.”

Hozzátette, a teszt nem a köridőkről szólt, az azt megelőző eligazításon Boldizs Bence is tanácsokkal látta el, ennek megfelelően hosszú féktávokat vette. Elmondása szerint egyetlen ijesztő pillanata volt, mégpedig az Alesi-kanyarban: még hidegek voltak a hátsó gumik, ezért gyors ellenkormányzásra volt szükség, így kontrollálni tudta a helyzetet.

„A legjobb az volt a tesztben, hogy megtapasztalhattam, milyen igazából gyorsan menni egy versenyautóval, noha nem feszegettem a határokat. Természetesen nagyon boldog lennék, ha újra adódna hasonló lehetőségem, akár a versenyzést is kipróbálnám. Nyitott vagyok arra, hogy ismét versenyautóba ülhessek” – mondta az egykor grafikustervezőként dolgozó sportbíró. Azóta új szerelme a parateqpong lett, jelenleg animátorként dolgozik azon, hogy bemutassa a sportágat a világnak.

Fotó: Nagy Gábor Tamás / Zengő Motorsport (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6515910948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása