Egy távozó és egy maradó világbajnok, új festés a WTCR bajnokcsapatánál

A héten több fontos bejelentést is tett a Lynk&Co, illetve a Cyan Racing: amellett, hogy bejelentette egy újabb versenyzőjét, közölte, hogy Andy Priaulx távozik a WTCR-ből.

11s.jpg

Bármennyire is meglepő, az immár átalakított versenynaptárral rendelkező túraautó-világkupa mezőnyében pont a Lynk&Co volt azon gyártók egyike, melynek felállása foghíjas volt, egészen mostanáig. A kínaiak modelljeit futtató Cyan Racingnél azt már hónapokkal ezelőtt lefixálták, hogy a négyszeres világbajnok Yvan Muller unokaöccsével, Yann Ehrlacher-vel alkot családi párost idén, Thed Björk és Andy Priaulx sorsa lógott a levegőben.

cr_19q4_wtcr_malaysia_teampicture_003.jpg

Kettejük jövőjére a csapat hétfői közleménye adott választ, melyből kiderült, hogy a 2017-es világbajnok Thed Björk marad, viszont a háromszoros WTCC-bajnok Andy Priaulx távozik egy év után a WTCR-ből. A 45 éves brit hosszú kihagyás után, tavaly tért vissza a nemzetközi túraautózás elitjébe, eredmények tekintetében el is maradt márkatársaitól: Makaó utcáin ugyan nyert egy futamot, ám ezzel is csak az összetett 18. helyéig jutott. Dobbantását elsősorban családi okokkal magyarázta, mivel a továbbiakban fia, Sebastian pályafutásának egyengetésére szeretne fókuszálni, aki viszont az Egyesült Államokban kapott szerződést 2020-ra.

Priaulx távozása kapcsán a Cyan Racing megjegyezte, már keresik Priaulx utódját. Miután az idei évre eleve leredukálódott a mezőny több gyártó kiszállásával, és ezzel számos jó kaliberű versenyző maradt hoppon, nem lesz könnyű dolguk a svédeknek, hogy kiválasszák a számukra megfelelő negyedik pilótát.

Egy nappal később autójuk 2020-as festéséről is lerántotta a leplet a tavalyi bajnokcsapat. Első ránézésre azt mondaná az ember – joggal –, hogy szinte semmi sem változott a 2019-es dizájnhoz képest, de az ördög ezúttal is a részletek között rejlik – arra viszont nem derült fény, hogy a két (papíron) különálló csapat megjelenésében milyen eltérésekre lehet számítani.

Fotó: Cyan Racing Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9815825760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása