A Münnich Motorsport amellett, hogy leleplezte autói 2020-as dizájnját, a pilótapárosításokat is bejelentette.
Az információmorzsák lassú, fokozatos elejtéséből összeállt a Honda 2020-as WTCR-programja. Arra már korábban fény derült, hogy idén Esteban Guerrieri és Néstor Girolami mellett már Tassi Attila és Tiago Monteiro Hondáját is a Münnich Motorsport készíti fel, viszont a négy Civic festését, valamint a két páros összetételét homály fedte, egészen mostanáig.
A Honda először is bejelentette, hogy nem bontják meg a közismerten jól együttműködő Tassi-Monteiro kettőst, ahogyan a két argentin is együtt marad – előbbi ALL-INKL.DE, utóbbi pedig ALL-INKL.COM Münnich Motorsport színeit képviseli hivatalosan.
A csapatnevekhez hasonlóan a fekete-fehér festések között is parány lesz a különbség, ebben a tekintetben a két csapat autói egymás inverzei. Sajnálatos, hogy egyenként nem „fotóztak be” a Hondákat, de az alábbi képekből is jól kivehetőek a dizájnok, akárcsak az, hogy Tassi kocsiján valóban megjelenik a magyar trikolór, mint arról már korábban írtunk:
Fotó: Frédéric Le Floc'h / DPPI (FIA WTCR Media), David Noels / Honda Pro Racing
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.