Vettel és a Ferrari év végi szakítása bedobta a követ az állóvízbe, sajtóértesülések szerint Daniel Ricciardo újabb csapatváltásra, Fernando Alonso pedig visszatérésre készül.
Olasz sajtóértesülések szerint a következő napokban bejelentheti Sebastian Vettel utódját a Ferrari, míg a német váratlan döntésére a Mercedes figyelt fel.
Napokon belül bejelenthetik, hogy hat szezon után, 2020 végén búcsút int a Ferraritól a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel. A német sajtó már tényként kezeli a hírt.
Miután Sebastian Vettel nemet mondott a Ferrari első ajánlatára, máris megkezdődtek a találgatások annak kapcsán, hogy adott esetben kik vehetik át a helyét.
Olasz lapértesülések szerint a négyszeres világbajnok egyelőre nem tudott megállapodni a Ferrarival, mivel csak egy évre szólna az új szerződés, ráadásul fizetése is jelentősen csökkenne.
Luca di Montezemolo korábbi csapatfőnök elárulta, hogy anno Michael Schumacher egyszer már javasolta a csapatnak Sebastian Vettelt, de a Ferrarinál éretlennek tartották.
Érdekes részleteket osztott meg a kaotikus, végül törölt szezonnyitó hétvégéről Romain Grosjean: elmondása szerint Sebastian Vettel már órákkal a hivatalos bejelentés előtt döntött.