F1: Küszöbön Vettel szerződéshosszabbítása?

A négyszeres világbajnok még a szezon kezdete előtt új szerződést írhat alá a Ferrarival.

200048-test-f1-barcelona-2-seb-day2.jpg

Ugyan a koronavírus által minden háttérbe szorult, de az elmúlt év, valamint az előszezon egyik legkiemeltebb témája volt Sebastian Vettel jövője, mivel a német szerződése a szezon végén kifut. A tavalyi szezon folyamán többször is felmerült a pletyka, hogy távozhat a Ferraritól, vagy akár szögre is akaszthatja bukósisakját a négyszeres világbajnok, akinek szolgálataira a folytatásban is igényt tartana csapata.

Minden jel arra mutat, hogy hamarosan pont kerülhet a Vettel és a Ferrari között zajló tárgyalások végére, a német is hajlik a folytatásra. Olasz sajtóértesülések szerint a csapat ultimátumot adott a németnek, választ várnak tőle április végéig, hogy adott esetben legyen idejük feltérképezni a lehetséges utódokat. Másik versenyzőjével, Charles Leclerc-rel még karácsony hosszabbított a csapat, a monacóinak 2024 végéig biztos helye van.

A Ferrari versenyzője nemrégiben egy konferenciahívás keretében mesélt szerződéséről: „Úgy gondolom, hogy most mindenki számára az egyik legfontosabb, hogy türelmes maradjon” – idézi szavait a Reuters, majd a lényegre tért: „Természetesen attól is függ, mikor lesz az első versenyünk, de valószínű, hogy még az előtt döntenünk kell, mivel úgy tűnik, június vagy még inkább július előtt nem lesz futam.”

A németet kérdezték arról is, hogy az új szabályok elhalasztása ellenére is csak egy évre szólhat-e az új kontraktus, de erre érdemben nem tudott reagálni. „Úgy gondolom, bármilyen is lesz a megállapodás, az számomra és a csapatnak is megfelelő. Ami az időtartamát illeti, nem tudom, mennyire időre fog szólni” – mondta.

Miután a tegnapi nap folyamán már az F1 hivatalos weboldalán is a kukában landolt az eredeti versenynaptár, szóba került a 2020-as szezon lehetséges alakulása is. Vettel kitart amellett, hogy szerinte 10 futammal is lehet teljes értékű világbajnokságot rendezni. „A szezon az szezon, álljon 10, 15, 20 vagy akár 25 futamból, ugyanúgy a legkiegyensúlyozottabbak között kell lenni. Nyilván kevesebb verseny mellett minden egyes futamnak nagyobb jelentősége, de végeredményében a bajnokság ugyanúgy bajnokság maradna.”

Beláthatatlan, mikor kezdődhet el végre a mostani idény, annyi biztos, hogy jelen állás szerint a szezonnyitónak számító Francia Nagydíj, valamint a nyár végi Belga Nagydíj is veszélyben van az érintett országokban a pandémia elleni védekezés jegyében meghozott kormányzati döntések miatt.

Fotó: Ferrari Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3715618878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása