Miután Sebastian Vettel nemet mondott a Ferrari első ajánlatára, máris megkezdődtek a találgatások annak kapcsán, hogy adott esetben kik vehetik át a helyét.
A Braking News Motorsport is beszámolt a hírről, miszerint olasz lapértesülések állításai alapján zátonyra futottak az első tárgyalások Sebastian Vettel és a Ferrari között, a négyszeres világbajnok ugyanis nem fogadta el az olaszok egy évre szóló és 12 millió eurót kínáló ajánlatát. Így habár korábban arról cikkeztek, hogy még a szezon kezdete előtt aláírhatja a 2020 utáni időszakra szóló szerződését, egyelőre kérdéses a német pilóta jövője.
Ennek megfelelően meg is kezdődtek a találgatások annak kapcsán, milyen forgatókönyvek valósulhatnak meg, amennyiben a későbbiekben sem sikerül egyezségre jutni. A La Gazetta dello Sport úgy értesült, három versenyző esélyes arra, hogy átvegye Vettel helyét a Ferrarinál: korábbi, Red Bull-os csapattársa, Daniel Ricciardo, a McLarennél versenyző Carlos Sainz, valamint Antonio Giovinazzi, aki a Ferrari-akadémistaként kötött ki tavaly az Alfa Romeónál.
Érdekesség, hogy hármójuk közül Sainz-cal hosszú távon tervez jelenlegi csapata, míg Ricciardo még a Red Bull-os visszatérést sem zárja ki, amit az ausztrál maga pedzegetett a Sky F1-nek adott legutóbbi interjújában, „soha ne mondd, hogy soha” alapon.
Vettel 2015-ben csatlakozott a Ferrarihoz azzal a céllal, hogy világbajnoki címet nyerjen, ám a 32 éves versenyző 2013-as diadala óta nem tudta újra bajnokká koronáztatni magát. Eközben tavalyi érkezésével alaposan megnehezítette a dolgát új csapattársa, Charles Leclerc, aki első nekifutásra le is győzte őt, sőt 2024 végéig biztosan a Ferrari kötelékében marad.
via GPToday.net
Fotó: Ferrari Media, Renault F1 Team Media, Alfa Romeo Racing Media, McLaren Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.