F1: Vettel visszautasította a Ferrari ajánlatát?

Olasz lapértesülések szerint a négyszeres világbajnok egyelőre nem tudott megállapodni a Ferrarival, mivel csak egy évre szólna az új szerződés, ráadásul fizetése is jelentősen csökkenne.

190046_mex.jpg

Mint arról beszámoltunk, még a szezon kezdete előtt tisztázódhat Sebastian Vettel jövője, miután a német három évvel ezelőtt kötött ferraris kontraktusa az év végén kifut. A La Gazetta dello Sport értesülései szerint azonban Vettel és a Ferrari egyelőre nem tudott zöld ágra vergődni a folytatást illetően: a maranellói gárda csak egyéves szerződést kínálna, 12 millió eurós fizetéssel.

Az olasz lap úgy tudja, a négyszeres világbajnok visszautasította az ajánlatot. Másban reménykedett: állítólag legalább két évre szerződne, továbbá szeretné kiharcolni magának, hogy ne csökkenjen ennyire drasztikusan a fizetése. Az elmúlt években körülbelül évi 40 millió eurót keresett.

Vettel 2015-ben szerződött a Ferrarihoz, ezzel példaképe, Michael Schumacher nyomdokaiba lépve. Ám a német azóta sem tudott bajnoki címet nyerni a Ferrarival, Lewis Hamilton és a Mercedes folytatódó sikerszériájában mindkét fél hibái közrejátszottak. Ráadásul tavaly új csapattárs érkezett mellé, Charles Leclerc váltotta Kimi Räikkönent, az ifjú monacói pedig azonnal fel tudta venni a ritmust a némettel, első ferraris évében le is győzte, így a karácsonyi ünnepek előtt egészen 2024 végéig magukhoz láncolták az olaszok.

via gpblog.com

Fotó: Ferrari Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5615627996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása