Német lapértesülések azt állítják, hogy a Renault a Mercedes versenyzőjével pótolná Daniel Ricciardót 2021-től.
Hiába a koronavírus által meghosszabbított holtszezon, a múlt héten rég látott mozgolódások voltak a pilótapiacon. A lavinát Sebastian Vettel és a Ferrari szakítása indította el, majd az olaszok bejelentették a négyszeres világbajnok utódjaként Carlos Sainzot, akinek helyét pedig Daniel Ricciardo veszi át a McLarennél. Azóta is az egész F1-es közeget foglalkoztatja a kérdés, hogy mi lesz Vettel sorsa, továbbá ki ül a Renault megüresedett székébe. Persze lehetséges, hogy a két kérdés igazából összefügg, és Vettel lesz a Renault új pilótája, de opcióként felmerült még Fernando Alonso, Nico Hülkenberg vagy valamelyik junior (Christian Lundgaard, Guanyu Zhou) szerződtetése.
A német Motorsport-Total azonban úgy értesült, hogy a Renault kivetette a hálóját Valtteri Bottasra, sőt állítólag a Mercedes-pilóta menedzsere, Didier Coton már tárgyalt is az istálló csapatfőnökével, Cyril Abiteboullal – írja az F1i.com. Ez megalapozhatja azokat a pletykákat, melyek szerint Vettel valójában a Mercedeshez tart, akár Lewis Hamilton új csapattársaként, annak ellenére, hogy állítólag a Daimler vezetése jobban ragaszkodik a német leigazolásához, mint Toto Wolff. Azt viszont a brackley-iek csapatfőnöke is belátta, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy szabad préda lett 2021-re a 32 éves versenyző, de azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi páros megtartása élvez prioritást.
Persze annak eshetősége is fennáll, hogy a Mercedes választása inkább valamelyik évek óta dédelgetett ifjoncára, az éppen a Renault-hoz igazolt Esteban Oconra vagy a jelenleg a Williamsnél versenyző George Russellre esik, akiket talán egy fokkal könnyebb lehet a másodhegedűs szerepébe helyezni, mint Vettelt, ugyanakkor bizonyítottan gyorsak. Amennyiben például visszaszerzi Ocont a Renault-tól a Mercedes (habár a francia mostani szerződése 2021 végéig szól), teljesen megújulhat az enstone-iak felállása, ami akár a tavaly év végén távozni kényszerült Hülkenberg előtt is megnyithatja az utat a visszatéréshez. Bottas csapatváltása ugyanakkor Fernando Alonso (vélt vagy valós) visszatérési terveinek is keresztbe tehet.
Sok a bizonytalan (és vélhetően sokáig még bizonytalan is maradó) pont, ellenben az már biztos, hogy Bottas és Ocon a hétvégén csatlakozik az F1 e-sport bajnokságának monacói fordulójához, egyúttal Alexander Albon, Antonio Giovinazzi, Nicholas Latifi, Charles Leclerc, Lando Norris és George Russell már jól megszokott hatosához, így nyolcra nő a résztvevő aktív versenyzők száma. Egyébként azt is bejelentették, hogy a Virtual GP-szériát további három fordulóval, egészen a június végi Francia Nagydíjig kibővítették.
Fotó: Mercedes Media Database
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.