A Makaói Nagydíj kétszeres győztese és a Red Bull pilótaprogramjának egykori növendéke, Dan Ticktum jövőre a Williams fejlesztőversenyzőjeként folytatja pályafutását.
Hazajött Malajziából Magyarország új nemzeti hőse: elképesztő szeretet és mintegy 100-150 eksztatikus állapotban lévő rajongó fogadta a 2019-es WTCR-bajnok Michelisz Norbertet a budapesti repülőtéren.
Jövőre már a nemzetközi Alpok-Adria Rali Kupa (AARC) versenysorozatának része lesz a Szilveszter-rali, melyet az idén december 27. és 29. között, immár 21. alkalommal rendeznek meg a Hungaroringen és környékén.
A 2019-es WTCR-bajnok Hyundai-pilóta elárulta, hogy a szezonzáró verseny egyáltalán nem alakult gördülékenyen – abban sem volt biztos, hogy egyáltalán rajthoz állhat.
Küzdelmesen indult Michelisz Norbert számára a 2019-es év, s utólag visszatekintve nem lehet elmondani azt sem, hogy a folytatás ki lett volna kövezve számára. Ő azonban elfogadta a kihívást: jött, látott és nyert!
Már az első körben a feje tetejére állt a WTCR második sepangi versenye: több mint egyórás kényszerszünet után Esteban Guerrieri győzelemmel javította az esélyeit, Michelisz Norbert azonban 10 pontos előnnyel várhatja az idényzárót.
Félig esős, félig száraz pályán, de magabiztos versenyzéssel aratott rajt-cél győzelmet Michelisz Norbert a WTCR sepangi záróhétvégéjének első futamán, amivel egy újabb lépéssel közelebb került ahhoz, hogy bajnok legyen.
Akár magyar bajnoka is lehet 2019-ben a WTCR-nek, Michelisz Norbert várja a legkedvezőbb helyzetből a szezon utolsó három versenyét. Kövesd élőben – percről-percre tudósításunk segítségével – a túraautó-világkupa hajráját!