Hétfőn délelőtt a Hyundai megerősítette, hogy új autóval tér vissza a WTCR rajtrácsára, némileg módosult felállásának pedig továbbra is tagja Michelisz Norbert.
Újabb húzónév igazolását jelentették be a túraautó-világkupában: Tom Coronel újabb évet húz le a Comtoyou Racinggel – a csapat tehát marad a régi, az autó viszont új lesz.
Unalomig ismételt mondás, hogy „bevált recepten ne változtass”, mégis sokan fogadják meg. Így tesz a Cyan Racing is, mely tavaly az egyéni mellett a csapatbajnoki címet is megszerezte.
Mindent megtenne azért a szezon elején a Honda magyar versenyzője, hogy a csapatnál ne az argentin pilótákat, hanem őt támogassák az első néhány fordulót követően. 2021-es reményeiről beszélt Tassi Attila.
Több évre számol felfedezettjével, Báldi Gergővel Michelisz Norbert és csapata, a M1RA. A WTCR-bajnok szerint a #nextMICHELISZ győztese könnyen a nyomdokaiba léphet.
Hónapokon belül pályára lép az Audi új TCR-modellje, méghozzá rögtön a túraautó-világkupában. Négy RS 3 LMS-t indít a Comtoyou Racing, két versenyzője kilétét is felfedte a belga csapat.
A koronavírus-járvány miatti naptárvariálások egyik nagy vesztese Nick Catsburg, idén a BMW és a Chevrolet kötelékében fog versenyezni, de a Hyundai-jal sem szakít végleg a holland.
Tragikus hírről számolt be csütörtökre virradó éjszaka a Campos Racing: 60 éves korában váratlanul elhunyt Adrian Campos, az egykor versenyzőként tevékenykedő alapító, csapattulajdonos és -főnök.
Amennyiben összeáll a büdzsé, a német TCR és a TCR Európa-kupa után a túraautó-világkupában folytathatja pályafutását Michelle és Mike Halder – előbbi személyében egy indulója máris lenne a női kupának.