Elkelt a negyedik új Audi is a WTCR-ben

Csütörtökön teljessé vált az Audi kvartettje: a tavalyi év legjobb újonca a Comtoyou Racing negyedik versenyzője.

01-gilles-magnus-scaled.jpg

Nathanaël Berthon, Frédéric Vervisch és a nemrégiben bejelentett Tom Coronel után a negyedik audis versenyző kilétére is fény derült, Gilles Magnus személyében. A belga pilóta a tavalyi szezonban mutatkozott be a WTCR-ben, és amellett, hogy legjobb újoncként zárta az évet, négy dobogós helyezéssel ötödik lett az összetett értékelésben. Kiegyensúlyozottságát pedig jól mutatja, hogy egyetlen kiesésétől eltekintve minden versenyt a pontszerzők között zárt.

A 21 éves Magnus idén a Belga Király Autóklub (RACB) támogatásával áll rajthoz, márkatársaihoz hasonlóan már az új Audi RS 3 LMS TCR-rel. Nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy elhatározta, hogyha újabb lehetőséget kap a WTCR-ben az összetett bajnoki címet tűzi ki célul. „Ugyanakkor még mindig fiatal vagyok, és remélhetőleg hosszú pályafutás áll előttem” – tette hozzá a belga. – „Már jó ideje álmodozta a WTCR-ről, az, hogy itt lehetek, megváltoztatott engem, pozitív értelemben.”

Magnus bejelentésével már tizenhat versenyző kapott helyet az idei rajtrácson, korábban a Honda, a Hyundai és a Lynk & Co négyeséről is lehullt a lepel – ezáltal többek között Michelisz Norbert és Tassi Attila 2021-es versenyprogramja is biztossá vált –, emellett valószínűsíthető, hogy a Cupra is képviseltetni fogja magát a mezőnyben.

Fotó: FIA WTCR sajtóközlemény

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5516502942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása