Idén is a Supersport-világbajnokságban fog versenyezni Sebestyén Péter, a 26 éves motorversenyző mögött viszont immár egy teljes mértékben magyar csapat fog állni, melynek felállásában több korábbi bajnok is szerepel.
A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben átalakították a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei szezonjának versenynaptárát, melyből elhalasztották az argentin futamot és az Egyesült Államok Nagydíját, ezekre az év utolsó negyedében kerülhet sor.
A vártnál hosszabb időre állapodhat meg Magyarországgal a MotoGP jogtulajdonosa, a Dorna Sports. A pályaépítéssel és egyéb ügyintézésekkel megbízott vállalat azonban még csak a hajdúnánási pálya tervezésére írta ki a tendert.
A bajnoki cím sorsa már korábban eldőlt a királykategóriában, ellenben a Moto2-ben és a Moto3-ben az idényzáró Portugál Nagydíjig várni kellett a bajnokavatással.
Kiderült, hogy igazából az első koronavírus-tesztje sem volt pozitív, másik két mintavétel pedig egyértelműen alátámasztotta, hogy a hétszeres MotoGP-világbajnok indulása előtt nincs akadály.
Remek eredményekkel zárt kategóriájában a H-Moto Team élversenyzője, Kovács Bálint, mindennek fejében bajnoki pontokkal is gazdagodott spanyolországi kiruccanása során.