Lánya jelenlétében leplezték le a Bruce McLarent életnagyságban ábrázoló bronzszobrot a csapat wokingi főhadiszállásán, amit a legendás alapító-versenyző halálának 50. évfordulója alkalmából készítettek.
A koronavírus-járvány miatt két hónapnyi kötelező leállásra kötelezték a Formula–1-es csapatokat, mostanra azonban minden csapat megkezdhette a munkát.
A hatszoros világbajnoki címvédő zokon vette, hogy a többi, Formula–1-ben és más sorozatokban versenyző kollégái nem emeltek szót a rasszizmus ellen George Floyd halála után.
Összesen 1200 dolgozót bocsátanak el Wokingból, ebből 70-et az F1-es részlegről – de nem csak a koronavírus miatt kényszerült drasztikus megszorításokra a McLaren.
Vettel és a Ferrari év végi szakítása bedobta a követ az állóvízbe, sajtóértesülések szerint Daniel Ricciardo újabb csapatváltásra, Fernando Alonso pedig visszatérésre készül.
Olasz sajtóértesülések szerint a következő napokban bejelentheti Sebastian Vettel utódját a Ferrari, míg a német váratlan döntésére a Mercedes figyelt fel.
Napokon belül bejelenthetik, hogy hat szezon után, 2020 végén búcsút int a Ferraritól a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel. A német sajtó már tényként kezeli a hírt.
Egészen az utolsó körökig úgy tűnt, Lando Norris újra nyerhet az IndyCar e-sport bajnokságában újonc létére – ezt azonban szándékosan megakadályozták, de így is egy „külsős” pilóta nyerte a Indy 175-öt.
Miután a koronavírus és annak következményei miatt jövőre is a 2020-as autókkal fognak versenyezni az F1-ben, a költségcsökkentés újabb lehetséges módja merült fel.