Maszk, teszt, plexi és távolság: újra munkában az F1-es csapatok

A koronavírus-járvány miatt két hónapnyi kötelező leállásra kötelezték a Formula–1-es csapatokat, mostanra azonban minden csapat megkezdhette a munkát.

gallery8-riapertura-factory-scuderia-alphatauri.jpg

A Formula–1-et is térdre kényszerítette a koronavírus-világjárvány, jelen állás szerint a versenyszezon július első hétvégéjén, Ausztriában rajtolhat el, igen szigorú óvintézkedések mellett. A kényszerszünet idejére a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) előrehozta és meghosszabbította a csapatok kötelező leállását, emiatt 63 napon át kell(ett) zárva tartaniuk a létesítményeknek, a héten azonban egyes csapatoknál újra felvehették a munkát.

Viszont a visszatérés sem annyira egyszerű, mint első hallásra hangzik, hiszen a csapatoknál is szigorú egészségügyi előírások léptek érvénybe; ezeket az Alpha Tauri a publikumnak is részletesen bemutatta.

A faenzai központ előtt egymástól megfelelő távolságra elhelyezett, „Tisztelem a távolságot!” felirattal ellátott táblák figyelmeztetik a dolgozókat a védőtávolság tartására, emellett a kisebbik Red Bull-csapat csak korlátozott létszámban teszi lehetővé az alkalmazottak egyidejű munkavégzését. Ez azt jelenti, hogy a különböző, egymástól elszigetelt részlegeken nagyjából a megszokott létszám fele tartózkodhat, ennek megfelelően alakítják a műszakbeosztást is.

Alighanem magától értetődő, hogy a dolgozóknak kötelező a maszkviselés a létesítmény teljes területén, s mielőtt munkába indulnak, lázat kell mérniük, és ha valaki bármi lázra utaló jelet tapasztal magán, annak otthon kell maradnia. Egy különálló épületben pedig orvosi felügyelet mellett szerológiai tesztet végeznek el valamennyi dolgozón, ami a koronavírus-antitesteket hivatott kimutatni. Ha a teszt negatív értéket mutat, az illető munkába minden további nélkül állhat, amennyiben pozitív az eredmény, PCR-teszttel próbálják kimutatni, hogy vírushordozó-e az illető. Ezek eredményei döntenek arról, hogy felveheti-e a munkát, vagy önként karanténba kell vonulnia 14 napra.

Amennyiben az eredmények lehetővé teszik, hogy az adott munkavállaló nekilásson feladatainak, minden érkezéskor megmérik a testhőmérsékletét, a legmodernebb, hőkamerás technológiával. A gyár helyiségeiben kézfertőtlenítők kihelyezésével és felszerelt műanyag plexikkel igyekeznek minimalizálni a kockázatot.

Mi az a szerológiai- és a PCR-teszt?

koronavirus-teszt-mti-foto.jpg

Fotó: Sóky Tamás / MTI

Szerológiai teszt: A legmegbízhatóbb ellenanyag teszt, amely nagy pontossággal mutatja meg, hogy valaki fertőzött-e vagy már átesett a fertőzésen és gyógyult, illetve védettsége van. A tesztet laboratóriumi felszereltséget igénylő, magas érzékenységű ELISA vagy immunfluoreszcens (IFA) módszerrel, saját laboratóriumunkban diagnosztizáljuk.

PCR-teszt: A vizsgálat magát a vírust mutatja ki legkorábban a fertőzést követő 1-3 nappal a garat nyálkahártyájából vett mintából a vírus genetikai jellemzőjének vizsgálatával (PCR, azaz polimeráz-láncreakció). A teszt alkalmas a betegség gyanújának megerősítésére, diagnózisának felállítására, a gyógyulás igazolására, valamint kontaktok vizsgálatára.

Forrás: Medicover

Elkezdődött a munka a világbajnoki címvédő Mercedes brackley-i üzemében is, míg a Renault és a Ferrari motorrészlege már két héttel ezelőtt újraindult, most már az F1-es részleg is – írja a RaceFans. A szakportál megjegyezte, a Renault-nál „szigorú védőtávolságot” írtak elő, a személyzet több mint fele térhetett vissza Enstone-ba.

Hétfőn a Red Bull munkaállományának nagyja is visszatérhetett a négyszeres konstruktőri világbajnok gárda Milton Keynes-i egységébe. „Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mivel rengeteg helyünk van, így szét tudjuk szórni az embereket, ezzel betartva a szociális távolságra vonatkozó, szigorú iránymutatásokat” – nyilatkozta a csapat weboldalán Christian Horner csapatfőnök.

„Személyzetünk egészsége és jólléte kiemelkedően fontos számunkra, ezért megtettük a szükséges óvintézkedéseket, hogy dolgozóink biztonságos körülmények között térhessenek vissza” – magyarázta. – „A munkaerő-állományunk jelenti a legnagyobb értéket, ezért szeretnénk biztosítani azt, hogy jól érezzék magukat és biztonságban legyenek, ennek megfelelően gondoskodunk róluk.”

m219948.jpg

Valamennyi csapatnál újraindult a munka, így a Mercedesnél is. | Fotó: Mercedes Media Database (archív, 2019 novemberi felvétel)

A versenytársakhoz képest korábban, már múlt hét szerdán folytatódott a munka a Racing Pointnál. A csapat szóvivője a RaceFans megkeresésére elmondta, hogy új munkamódszert vezettek be, ezzel a személyzet jóllétét és biztonságát mindennél előbbre helyezve. A silverstone-iakhoz hasonlóan a Haas is már újraindult az előző héten, azok viszont továbbra is home office-ban dolgoznak az amerikai csapatnál, akiknek erre lehetőségük van.

A szakoldal értesülései szerint a McLarennél és a Williamsnél is zajlik már a munka Wokingban, illetve Grove-ban.

Az Alpha Tauri tájékoztatása szerint az intézkedések és előírások egészen addig érvényben maradnak, amíg drasztikusan nem javul a koronavírus-helyzet. Csakhogy pillanatnyilag kiszámíthatatlan a járvány alakulása, még arról is eltérő forgatókönyvek látnak napvilágot, hogy lesz(nek)-e újabb hulláma(i), így a következő időszakban biztosan nehezebbé válik a csapatok számára a munkavégzés.

Nyitókép: Alpha Tauri

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2415734520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása