A H-Moto Team tulajdonos-csapatfőnöke szerint akár versenyzője, Kovács Bálint is eljuthat 2023-ig arra a szintre, hogy szerepelhessen a MotoGP valamelyik kategóriájában.
Unalomig ismételt mondás, hogy „bevált recepten ne változtass”, mégis sokan fogadják meg. Így tesz a Cyan Racing is, mely tavaly az egyéni mellett a csapatbajnoki címet is megszerezte.
Minden előzetes tervet sikerült megvalósítani a háromnapos bahreini teszt során és az azt megelőző hetekben a Williamsnél Jánvári Zsolt, a csapat rendszertechnikusa szerint.
Mindent megtenne azért a szezon elején a Honda magyar versenyzője, hogy a csapatnál ne az argentin pilótákat, hanem őt támogassák az első néhány fordulót követően. 2021-es reményeiről beszélt Tassi Attila.
Formula–1 2021: Bahrein – Előszezoni teszt, 3. nap, délutáni etap
2021. már. 14., 17:15
Egy kisebb-nagyobb tűzijáték után Max Verstappen visszavette a vezetést a Bahreinben, a háromnapos teszt pedig egy némileg szokatlan jelenettel végződött.