Tragédia: Elhunyt a Nordschleife koronázatlan királynője

51 éves korában a rák legyőzte Sabine Schmitzet, a Zöld Pokol valaha volt egyik legtapasztaltabb specialistáját.

sabine_schmitz_nekrolog.jpg

Szomorú hírt közölt szerdán reggel a Nürburgring: elhunyt Sabine Schmitz, a Zöld Pokol egyik legrutinosabb specialistája, aki élete során mintegy 50 ezer kilométert tett meg a világ egyik legveszélyesebb pályáján.

Autóversenyzőként, „taxisofőrként” és műsorvezetőként is letette a névjegyét. A német klasszis kétszer is megnyerte a nürburgringi 24 órást, 1996-ban és 1997-ben is a BMW-vel ért fel a csúcsra, de 2008-ban is elcsípett egy harmadik helyet a Porschével.

32833786144_8fe03a1095_o.jpg

2015-ben és 2016-ban rajthoz állt a németországi WTCC-futamokon, mindkét évben pontszerzéssel távozott, noha teljesen ismeretlen volt számára az a TC1-es Chevrolet Cruze, amivel a Münnich Motorsport színeiben indult.

Az utóbbi néhány évben vezette a BBC autós műsorát, a Top Geart. Tavaly nyáron jelentette be, hogy még 2017-ben rákkal diagnosztizálták. Eleinte ugyan javult az állapota, a koronavírus-járvány megjelenésével rosszabbodott a helyzet, kedden pedig szervezete végleg feladta a küzdelmet.

Nyugodjon békében!

Fotó: FIA WTCC Archive

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5916467630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása