Minden előzetes tervet sikerült megvalósítani a háromnapos bahreini teszt során és az azt megelőző hetekben a Williamsnél Jánvári Zsolt, a csapat rendszertechnikusa szerint.
A magyar szakember az M1 aktuális csatornának azt nyilatkozta, reményei szerint jó alapot sikerült megteremteniük ahhoz, hogy az idei évre tervezett fejlesztéseket végrehajtsák – derült ki az MTI szemléjéből.
„A szezon előtti tesztelésen nekünk, mint az éjszakai műszak tagjainak, elsősorban az volt a feladatunk, hogy mindent előkészítsünk a nappal dolgozó csapattagok számára” – árulta el Jánvári, hozzátéve, hogy javarészt megbízhatósági teszteket végeztek el Bahreinben.
„Rengeteg hőmérsékletmérési feladatunk volt, a versenyautó különböző pontjaira összesen 164 szenzort szereltünk fel, aztán ezeket mindennap máshová kellett áthelyeznünk” – mondta a rendszertechnikus, hozzátéve, hogy számos más mérést is végeztek, így többek között a fékek kopását vagy a féknyomást is folyamatosan mérniük kellett. – „A mi feladatunk az is, hogy előzetesen mindent leteszteljünk az autón, amelyet állványra állítunk a garázsban, aztán beindítjuk, és a DRS-től a sebességváltáson vagy az üzemanyagpumpán át a hidraulikáig mindent egyesével leellenőrzünk” – tette hozzá a magyar szakember.
Jánvári kiemelte, a teszteken elért időeredmények egyik csapat esetében sem relevánsak, mert a körülmények teljesen mások, mint a versenyhétvégéken, valamint – ahogy fogalmazott – ott soha nem azt nézik, hogy mennyire gyors az autó.
Beszélt arról is, hogy a Magyarországon nevelkedett tesztversenyzővel, az izraeli Roy Nissanyval már volt alkalma néhány szót váltani, és reményét fejezte ki, hogy a 26 éves pilóta a jövőben nagyobb szerepet kap majd a Williamsnél. „Roy tehetséges, és a feladatát maximálisan ellátja, a csapatnál mindenki nagyon elégedett vele, ugyanakkor az ő munkája nagyon nehéz” – mondta.
A magyar szakember elárulta, Bahreinben is nagyon komolyan veszik a járványügyi előírásokat, a Formula–1-ben dolgozók mozgását mobiltelefonos applikációval követik, miközben mindenkit két-háromnaponta tesztelnek. A rekordot jelentő 23 futamból álló világbajnoki idény március 28-án rajtol Bahreinben.
Fotó: Williams Racing Media
Forrás: MTI
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal