Idén sem nyúl bele DTM-felállásába az Audi

Változatlan formában tartja meg valaha volt legerősebbnek vélt hatosát az ingolstadti gyártó a 2020-as DTM-idényre.

a1913758_large.jpg

A pénteki nap folyamán hat autó is gazdára lelt a német túraautó-bajnokság igencsak szűkösnek mondható mezőnyében: az Audi megerősítette ugyanis a korábbi híreszteléseket, ezek alapján az idei szezonnak is a bajnoki címvédő René Rasttal, Jamie Greennel, Mike Rockenfellerrel, Nico Müllerrel, Robin Frijnsszel és Loïc Duvallal vág neki, akik a jövő héten a szokásos lanzarote-i edzőtáborban kezdhetik meg felkészülésüket

A hat versenyző között még a párosításokat sem variálja az Audi; a Team Rosberg, a Team Phoenix, valamint az Abt Sportsline kettősét is bebetonozták.

„Egy ilyen remek szezon helytálló az elhíresült mottó: győztes csapaton sose változtass!” – fogalmazott a német márka közleményében Dieter Gass motorsportfőnök, utalva arra, hogy 2019-ben az egyéni, a csapat-, illetve a konstruktőri kiírásban is legyőzhetetlennek bizonyultak a négygyűrűsök. – „Személy szerint úgy vélem, tavaly minden eddiginél erősebb versenyzői felállásunk volt a DTM-ben. Ezért örömmel tölt el, hogy 2020-ban ugyanazzal a hat versenyzővel folytathatjuk.”

a194462_medium.jpg

A privát Audik sorsa még az előző évben eldőlt: a WRT által futtatott gépeket az idei szezonban Ed Jones és Fabio Scherer fogják terelgetni – a belgák tavalyi felállásából Pietro Fittipaldi a japán Super Formulába állt tovább, míg Jonathan Aberdein a legfrissebb hírek szerint épp Robert Kubicát ütheti el a BMW utolsó gyári székétől. A bajorok másik öt versenyzője Marco Wittmann, Timo Glock, Lucas Auer, Philipp Eng, valamint Sheldon van der Linde lesz.

Egyelőre kérdéses, hogy várhatóak-e további privát indulók, mert ha nem, akkor az Aston Martinok kiválásával mindössze 14 autót vonultat fel a szebb időket is megélt DTM 2020-ban.

Fotó: Audi Communications Motorsport

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6715449166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása