F1: A Williams már a sikeres töréstesztre is dicsőségként tekint

Tavaly volt, hogy csak hatodjára felelt meg bizonyos követelményeknek a Williams autója, most meg több esetben elsőre. A helyettes csapatfőnök ezt előrelépésként éli meg.

ekiyhwqxkaaos9m.jpg

A statisztikai adatok alapján a Formula–1 történetének második legsikeresebb csapatának számító Williams 2014-ben és 2015-ben még a legjobb csapatok között volt, azóta azonban egyre csak zuhan a grove-i gárda teljesítménye. Tavaly a mélypontot is elérte a Williams, amely már a szezon előtt is nehézségekkel küszködött: a bukott töréstesztekből is fakadó csúszás miatt ugyanis csak két és fél nappal később tudta pályára küldeni autóját a többi csapathoz képest. Nem mintha a folytatás fényesebbre sikeredett volna: a teljes KO-tól Robert Kubica szerencsével szerzett németországi egy pontja mentette meg Sir Frank Williamséket.

Eredmények szempontjából idén sem számítanak sokkal jobbra az elmúlt hónapokban számos szponzort elveszítő Williamsnél – igaz, utóbbi veszteséget a főállású pilótának kinevezett Nicholas Latifivel, valamint a tesztversenyzőként bejelentett Roy Nissanyval valamelyest sikerült kompenzálni.

A Nissany-bejelentés helyszínén, Tel-Avivban a Williamst irányító helyettes csapatfőnök, Claire Williams elárulta, hogy a 2020-as felkészüléssel jól halad a csapat: az autó minden törésteszten átment, a legtöbbön ráadásul első nekifutásra, míg tavaly csak hatodjára kapott zöld jelzést a karosszéria a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA).

eouvfpox4aijqvy.jpg

„Ezek a siker első jelei” – fogalmazott a Motorsport.com-nak nyilatkozva. – „A tavalyi kudarc sokunkra még nagyobb nyomást helyezett, de most már a töréstesztek miatt nem kell aggódnunk. Ez a tél folyamán számunkra mindenképpen egy mérföldkő.”

„Kemény célokat tűztünk ki magunk elé, főleg az aerodinamika és a teljesítmény terén, továbbá néhány mechanikai problémára is kerestük a megoldást. Ezekkel jól haladunk, így a legfontosabb cél az, hogy az autó idejében készen álljon. Abszolút bízom benne, hogy mire zöldre váltanak a lámpák, készen leszünk” – folytatta gondolatait, hozzátéve, hogy ezúttal elegendő felkészülési időt is igyekeztek magunknak hagyni arra az esetre, ha valami rosszul sülne el, azt még lehessen korrigálni.

Ezzel pedig – negyedik csapatként – a Williams is feliratkozott a sikeres töréstesztet teljesített csapatok listájára a Racing Point, a Ferrari és a Haas után, miközben arról továbbra sincs hír, hogyan haladnak a munkálatok a többi csapatnál, köztük a töréspróbákon egyszer már felsülő Alfa Romeónál.

Fotó: ROKiT Williams Racing / Twitter

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5115413054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása