F1 - LELEPLEZTÉK A TORO ROSSO 2019-ES GÉPÉT

dziqqlswoaexgb3.jpg

A faenzai csapat tizennegyedik Forma-1-es szezonjának vág neki; az autó külleme a tavalyi évhez képest nem változott.

Másodikként, a Haas után befutott a 2019-es Toro Rosso is, amelyet a Red Bull-fiókcsapat hétfőn, a kora délutáni órákban mutatott be online. Az STR14-esen már az egyszerűbb első szárnyak láthatóak, azonban a festés megőrizte a 2017-ben debütált kék-ezüst-piros színvilágot, hiába változott valamelyest a tűzálló overálok dizájnja.

Toro Rosso on Twitter

We're almost ready to launch the STR14! Keep an eye online at 14:30 CET Monday for the unveiling �

A Toro Rosso tavaly, az első hondás idényében mindössze kilencedikként zárta a konstruktőri bajnokságot, noha voltak kiemelkedő pillanatai a csapatnak. Az olasz csapat nem csinált abból titkot, hogy idei versenygépéhez több alkatrészt is felhasznált a 2018-as Red Bullból, miután szorosabbra fűzte együttműködését az anyacsapattal.

„A cél mindig a fejlődés azért, hogy a lehető legmagasabb szinten versenyezhessünk. Az elmúlt tél folyamán eszközöltünk néhány szervezeti módosítást, amiktől azt várjuk, hogy segítségünkre legyen a múltban tapasztalt problémák kiküszöbölésére” – nyilatkozta a Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost. – „Kielemeztük a belső folyamatokat azért, hogy erősségeinket optimalizáljuk, gyengeségeinket pedig minimalizáljuk.”

„Más csapatokhoz viszonyítva a Toro Rosso kevesebb emberrel dolgozik, viszont annak köszönhetően, hogy már a Red Bull is a Honda motorját használja, a technikai csapatunknak több ideje lesz arra, hogy a részletekre fókuszáljon” – folytatta gondolatait a kisbikák vezetője.

Tost azt is elárulta, hogy a Honda egyenlő bánásmódban fogja részesíteni a két csapatot abban a tekintetben, hogy mind a Toro Rosso, mind a Red Bull azonos specifikációjú motorkomponenseket kap majd.

A Toro Rosso a 2019-es szezonnak egy, a tavalyihoz képest új pilótapárossal fog neki vágni: Brendon Hartley és a Red Bullhoz távozó Pierre Gasly kettősét a csapathoz másodjára is visszatérő Daniil Kvyat, valamint a Forma-2-t a tavalyi évben a harmadik helyen záró, újonc Alexander Albon váltják.

F1 2019: Launch of the STR14!

Here it is, the STR14 is online and ready to hit the track next week in F1 testing! We fired up the Honda RA619H Friday, ready for Daniil Kvyat and Alex Albon to get behind the wheel in the first pre-season test in Barcelona.

A videó megtekintéséhez kattinson a "Nézd meg a YouTube-on." opcióra!

Az autóval együtt pedig Kvyat és Albon idei sisakjáról is lehullt a lepel:

Parc Fermé on Twitter

Daniil Kvyat's 2019 helmet.

Alex Albon Ansusinha

Alex's 2019 helmet !! ❤️��� Thank you so much to Bell Racing for their continuous support throughout Alex's career. Also massive thanks to MDM Designs for your hard work producing such a beautiful...

Fotó: Scuderia Toro Rosso / Twitter

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9214620514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása