Hétfőn bejelentették, hogy a Forma-2-t az idei évben harmadikként záró Alexander Albon lesz Daniil Kvyat csapattársa a Toro Rossónál 2019-ben – ezennel már csak a Racing Point Force India adós Lance Stroll bejelentésével.
Az elmúlt hetek, majd a hétfő kora délutáni fejleményének fényében egyáltalán nem mondható meglepőnek a hír, miszerint Alexander Albon jövőre bemutatkozik a Toro Rosso-Honda csapatánál, Daniil Kvyat oldalán. Ugyanis néhány órával ezelőtt a Nissan e.dams Formula-E-csapata már bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak az angol-thai pilótával, aztán a kora esti órákba érkezve befutott a faenzai F1-es gárda bejelentése is.
„Alexandernak lenyűgöző szezonja volt 2018-ban a Forma-2-ben: négy versenyt nyert, harmadik lett a bajnokságban. A Forma-1-re való rátermettségét és az ahhoz szükséges érettséget az bizonyította, ahogyan képes volt megelőzni a versenyek folyamán a riválisait. Daniil és Alex személyében két fiatal, ám nagyon erős és versenyképes versenyzőnk van” – kommentálta a hírt Franz Tost, csapatfőnök.
„Elképesztő érzés, hogy tudom, hogy a Forma-1-ben leszek jövőre, pedig az együléses pályafutásom folyamán kaptam hideget-meleget. Miután 2012-ben ejtett a Red Bull, tudtam, hogy a Forma-1 felé vezető utam jóval keményebbé válik. Én viszont kemény dolgoztam, és ahányszor beszálltam az autóban, próbáltam mindenkit lenyűgözni. Köszönetet kell mondanom a Red Bull-nak és Dr. Helmut Markónak, amiért bíznak bennem, és így adtak egy második esélyt. Mindig is motorsport-őrült voltam, és azóta, hogy először vezettem egy autót, az álmom az volt, hogy a Forma-1-ben legyek” – nyilatkozta Albon, aki bronzérmes lett a száguldó cirkusz előszobájában a DAMS színeiben.
A bejelentés egyúttal azt is jelenti, hogy a Forma-2 valamennyi idei dobogós pilótája jövőre már a Forma-1-ben fog versenyezni, hiszen a bajnok George Russell-t a Williams, az ezüstérmes Lando Norrist pedig a McLaren igazolta le. Ami meg a Toro Rosso 2018-as pilótáit illeti, jövőre Pierre Gasly már az anyacsapat Red Bull-t fogja erősíteni, miután Daniel Ricciardo a Renault-hoz igazolt, Brendon Hartley jövője meg egy év után ismét kétségessé vált.
Albon helyét a Formula-E-ben minden bizonnyal Oliver Rowland, a korábbi GP2-es / F2-es pilóta veszi majd át, de erről hivatalos bejelentés a Nissan e.dams november 30-án esedékes, tokiói csapatbemutatóján várható.
Fotó: FIA Formula 2 Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.