F1: Verstappené a péntek Spielbergben, kínos hiba Bottasnál
Formula–1 2021: Osztrák Nagydíj – 1-2. szabadedzés

Mindkét szabadedzést Max Verstappen zárta az élen a Formula–1-es Stájer Nagydíj hajnalán, mögötte pedig délelőtt és délután is egy meglepetésember bukkant fel. A Mercedes leginkább Valtteri Bottas bokszutcai megforgásával irányította magára a figyelmet.

si202106250461_news.jpg

Miközben a legtöbbeket még az FIA bokszutcai, a Magyar Nagydíjtól életbe lépő szigorítása, illetve az foglalkoztat, hogy az Aston Martin az egyik legfontosabb Red Bull mérnökkel erősített, miután technikai igazgatóként leigazolta az energiaitalosoknál az elmúlt 15 évben aerofőnökként tevékenykedő Dan Fallowst, egymás után két osztrák hétvége következik a naptárban.

A BWT által is támogatott Red Bull Ring-i dömping a megszokottaknak megfelelően a két pénteki szabadedzéssel kezdődött. Az első 60 perc aránylag zökkenőmentesen zajlott, kisebb fennakadásokat Sergio Pérez és Carlos Sainz megforgása hozott:

Pérez piruettjét leszámítva a Red Bull ott folytatta, ahol a múlt héten Franciaországban abbahagyta. Max Verstappen 1:05.910-es idővel az élen kezdte a hétvégét, bő két tizedmásodperccel megelőzve Pierre Gasly (AlphaTauri), így a Mercedes párosának be kellett érnie a harmadik-negyedik helyezéssel. Házon belül viszont minimális volt a különbség, Lewis Hamilton alig több mint fél tizeddel bizonyult gyorsabbnak Valtteri Bottasnál, akit jövőre is megtartana csapattársként a hétszeres világbajnok.

A másik AlphaTaurival Cunoda Juki is igen előkelő helyen végzett az ötödik idővel, megelőzve az Alpine duóját, Fernando Alonsót és Esteban Ocont, majd Lance Stroll (Aston Martin), Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo) és Charles Leclerc (Ferrari) is befért a legjobb tíz közé. Robert Kubica is pályára gördült az első edzésen: a lengyel Kimi Räikkönen autóját vezetve a 19. lett, Giovinazzi körétől több mint 1,2 másodperccel elmaradva.

Az első szabadedzés végeredménye:

Úgy tűnt a második tréning elején, hogy komolyabban is eleredhet az eső – egyébként erre az egész hétvégén jelentős esélyt jósoltak a meteorológusok –, de végül néhány cseppel megúszta a mezőny. Carlos Sainz Jr. azonban nem úszta meg az újabb piruettet, miután egy az egyben lemásolta Pérez korábbi mutatványát az 5-ös kanyarnál – az akciót később Nyikita Mazepin is megismételte a Haas-Ferrarival.

A Ferrari spanyolja kicsúszásával alaposan leradírozta a gumijait, de ennél is melegebb pillanatokban volt része Nicholas Latifinek. A Williams kanadaija nagy tempónál veszítette el uralmát az autója felett, még a füvön is átszánkázott a 6-os kanyarnál. Szerencséjére sértetlen maradt az autó.

A nap legfurcsább esete azonban Bottas nevéhez fűződik, a Mercedes finnje ugyanis a bokszutcában állt keresztbe, kis híján elsodorva a McLaren szerelőit, miután a garázsból kihajtva túl kövér gázt adott. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálja az esetet.

Bottasnak már a délelőtt folyamán is volt egy necces helyzete: lényegében leterelte a fűre a bokszutca kijáratánál Giovinazzit. Ezúttal azonban nem a negyedik lett a finn, csupán a 12. helyen végzett a második szabadedzésen a W12-vel.

De nemcsak a Mercedes, hanem a Red Bull számára is felemásan alakult eredmények tekintetében a péntek délután. Jóllehet, Verstappen ezúttal sem talált legyőzőre, sőt 1:05.412-es körével már három tizedmásodpercnél is nagyobb előnyre tett szert, de Pérez csak a kilencedik lett.

Verstappen mögött némi meglepetésre Daniel Ricciardo bukkant fel a második helyen a McLarennel, a harmadik pozícióba pedig Esteban Ocon ért oda az Alpine-nal – de erős a gyanú, hogy több csapat is feltekert motorral lépett pályára. Viszont az első edzés meglepetésembere, Pierre Gasly kihagyta az FP2-t, miután a francia autójában motorhibára lettek figyelmesek.

Hamilton negyedikként zárta a napot, megelőzve korábbi riválisait, Alonsót és Sebastian Vettelt (Aston Martin). A négyszeres világbajnok mögött Lando Norris (McLaren), Stroll, Pérez és Giovinazzi zárt még a legjobb tízben.

A második szabadedzés végeredménye:

A Stájer Nagydíj programja szombaton, a harmadik szabadedzéssel folytatódik. Közép-európai idő szerint ez délben kezdődik, amit 15:00-tól a kvalifikáció követ. Valamennyi eseményt élőben közvetít az M4 Sport.

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8416604810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása