F1: Rózsaszínbe borul a Red Bull Ring

A korábban a Racing Point színvilágát meghatározó BWT lesz a Stájer és az Osztrák Nagydíj főszponzora.

01_131332_ony5863.jpg

Annak ellenére, hogy négy szezon után, 2021 elején eltűnt a Formula–1-ből a rövid idő alatt jellegzetessé vált rózsaszín, a BWT azután is az Aston Martin (Racing Point) támogatója maradt, hogy a csapat – a brit gyártó névleges visszatérésével – brit versenyzöldbe öltöztette a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel és Lance Stroll autóját.

Viszont a közeljövőben újra a megszokottnál több rózsaszínt fogunk majd látni. Mint a Formula1.com-on megjelent közleményben olvasható, a víztechnológiai vállalat megállapodott mindkét osztrák verseny támogatásáról. A megállapodás keretében a BWT azon lesz, hogy tovább közvetítse a fenntarthatóság üzenetét, így a Red Bull Ringen számos reklámfelület borul majd rózsaszínbe.

Miután a Kanadai, majd az annak pótlására bejelentett Török Nagydíj is elesett, egymás után három hétvége következik a Formula–1-ben, a Francia Nagydíjat követően zsinórban két futamot rendeznek Ausztriában: a Stájer Nagydíj június 27-én, az Osztrák Nagydíj július 4-én kerül sor.

Fotó: Andy Hone / Motorsport Images (Racing Point F1 Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1416595660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása