F1: MotoGP-sikerkovács lehet Alonsóék új főnöke

Folytatódnak az átszervezések az elmúlt években a Renault gyári csapataként ismert Alpine-nál: Cyril Abiteboul elveszítheti csapatfőnöki székét, új vezérigazgatót pedig a MotoGP-ből igazolhatnak a franciák.

2b23-b9f1-4532-4c2994fe6d57_11bc96312ab90f3b4cafc3e5bec4fb4192035704.jpg

Jérôme Stoll távozását követően további átszervezések várhatóak a Renault sportrészlegénél, illetve az Alpine F1-es csapatán belül, többek között Cyril Abiteboul is új szerepbe kerülhet. A Motorsport.com úgy tudja, hogy Davide Brivio személyében új vezért kap az Alpine a változáscunami közepette. Neve sokkal inkább a MotoGP-rajongóknak lehet ismerős, hiszen irányítása alatt és Valentino Rossival tért vissza a csúcsra a Yamaha csapata, majd 2013-as csatlakozása és a gyártó 2015-ös visszatérése után a Suzukiból is bajnokcsapatot faragott a tavalyi évre, miután Joan Mir világbajnok lett.

A Crash.net megkeresésére sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta Brivio távozását a Suzuki, de már csak napok kérdése, hogy mindez hivatalossá váljon. Az eddig csapatfőnökként tevékenykedő Abiteboul az Alpine-nál kerülhet vezető beosztásba, így a csapatfőnöki posztot az eddigi ügyvezető igazgató, Marcin Budkowski veheti át, míg Brivio vezérigazgatóként széles körben láthatja át a csapat tevékenységeit.

39c67a3c3d66ffbc1cd46cb7372339d586f37315d2959a15369972cbb33bd8f7.png

Nem mellesleg Briviót régóta ismeri Luca de Meo, a Renault vezérigazgatója, hiszen amíg előbbi csapatmenedzser volt az akkoriban a Fiat támogatását élvező Yamahánál, 2007 és 2010 között De Meo volt az olasz gyártó marketingrészlegének vezetője.

Az Alpine-t az elmúlt években Renault-ként láthattuk a mezőnyben, miután a francia gyártó 2015-ben visszavásárolta a csapatot a Lotustól, az átnevezés mellett sportmárkájuk népszerűsítése érdekében döntöttek, a keresztelőt a tavalyi Olasz Nagydíjon jelentették be. Részben a versenyzői felállás is frissült, hiszen amíg Daniel Ricciardo a McLarenhez igazolt a Ferrarihoz távozó Carlos Sainz helyére, Esteban Ocon csapattársaként visszatér a csapathoz Fernando Alonso, aki 2005-ben és 2006-ban már csúcsra ért az enstone-iakkal, és immár harmadjára fog versenyezni a színeikben.

Fotó: XPB / James Moy Photography (Renault F1 Team Media), suzuki-motogp.com

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr616375778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása