Az enstone-i gárda szerdán hivatalosan is bejelentette Fernando Alonso szerződtetését, a kétszeres világbajnok a Renault versenyzőjeként tér vissza a száguldó cirkusz körforgásába.
Az elmúlt napokban mással sem volt tele a sajtó, mint annak pedzegetésével, hogy Fernando Alonso lesz-e a Renault versenyzője. Mint ismeretes, az enstone-i gyári csapatánál a májusi átigazolási hullám eredményeként üresedett meg egy hely, miután Sebastian Vettel távozott a Ferraritól, a német helyére Carlos Sainz érkezett a McLarentől, míg a wokingiak a renault-s Daniel Ricciardóra csaptak le.
Akkoriban a csapat részéről Cyril Abiteboul csapatfőnök nem győzte hangsúlyozni, hogy semmiképpen sem akarják elkapkodni a pilótakérdést, a döntéssel megvárnák az első versenyeket. Ez alapján talán nem is lehetett készpénznek venni a kétszeres világbajnok visszatéréséről szóló híreszteléseket, aztán a kedd kora délutáni órákban bombaként robbant a Renault bejelentése, melynek értelmében Fernando Alonso lesz Esteban Ocon csapattársa 2021-ben – ezzel a francia álma is valóra vált.
OFFICIAL NEWS
— Renault F1 Team (@RenaultF1Team) July 8, 2020
� Fernando Alonso joins Renault DP World F1 Team �
Renault DP World F1 Team is pleased to confirm Fernando Alonso alongside Esteban Ocon in its driver line-up for the 2021 season.
� https://t.co/yjnnGHh8Yb #RSspirit @alo_oficial @OconEsteban pic.twitter.com/Qe0WfBazzN
314 nagydíjrajttal, 32 futamgyőzelemmel és 97 dobogós helyezéssel a háta mögött immár harmadjára szerződik a Renault-hoz Alonso, aki épp a francia márka zászlaja alatt szerezte két világbajnoki címét 2005-ben és 2006-ban, melynél 2003 és 2006 között, illetve 2008-ban és 2009-ben összesen hét szezont húzott le. Az idén 39. születésnapját ünneplő spanyol 2018 végén távozott a Formula–1-ből, miután négy eredményesnek nem éppen mondható, ám annál inkább hullámvölgyekkel tarkított szezon után kiszállt a McLaren üléséből.
„A Renault az én családom, ide fűznek a legkedvesebb Formula–1-es emlékeim a két világbajnoki cím nyomán, de most már előrefelé tekintek. Hatalmas büszkeséggel és érzelmekkel tölt el, hogy visszatérhetek a csapathoz, amely esélyt adott nekem a pályafutásom elején, most pedig lehetőséget arra, hogy a legmagasabb szintre térjek vissza” – kommentálta a bejelentést Alonso. – „Alapelveim és ambícióim összhangban vannak a csapat terveivel. A tél folyamán tett előrelépésük hitelességet ad a 2022-es szezon célkitűzéseinek. Tapasztalatomat pedig mindenkivel meg fogom osztani, a mérnököktől kezdve a szerelőkig és a csapattársaimig. A csapat vissza akar térni a dobogóra, és rendelkezik is az ehhez szükséges eszközökkel, akárcsak én.”
„Fernando Alonso szerződtetése része a Groupe Renault tervének, melynek értelmében továbbra is elkötelezettek vagyunk az F1, illetve afelé, hogy visszatérjünk a mezőny elejébe. Jelenléte nem csak a sport, de a márka szempontjából is komoly jelentőséggel bír. Az erős kötelék közte, a csapat, valamint a rajongók között természetessé teszi, hogy őt választottuk. A korábbi sikereken túl ez egy merész döntés volt részünkről, a projekt jövőre nézve is. Tapasztalata és elszántsága lehetővé teszi számunkra, hogy a legjobbat hozzuk ki egymásból, továbbá csapatunkat a modernkori Formula–1 által elvárt tökéletesség felé tereljük. Gyorsan fejlődő csapatunkba Fernando a versenyzés, a győzelem és az akadályok legyűrésének kultúráját hozza. Esteban oldalán a küldetése az lesz, hogy segítse a Renault-t a lehető legjobb körülmények között segítse a 2022-es szezonra való felkészülésben” – jegyezte meg Alonso igazolása kapcsán Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke.
Alonso az elmúlt években a motorsport számos válfajában kipróbálta magát: amellett, hogy az endurance-világbajnokság (WEC) 2018/2019-es szezonjában a Toyota versenyzőjeként mindkét alkalommal megnyerte a Le Mans-i 24 órást, világbajnokká is koronázták. Mielőtt pedig kísérletet tenne a 2016-os visszatérése óta küszködő Renault felvirágoztatására, harmadjára is nekifut az Indy 500 megnyerésének, egyúttal a Tripla Korona bebiztosításának. Az előző két alkalom igencsak balul sült el, ráadásul nem is önhibájából: habár 2017-ben megvolt a tempója ahhoz, hogy győzzön Indianapolisban, a Honda-motor meghibásodása megfosztotta őt a dicsőségtől, tavaly pedig a McLarennel már az időmérő edzésen elvérzett.
A spanyol idén is a wokingiakkal fut neki az amerikai álomnak, de miután azok időközben összebútoroztak a Schmidt Peterson Motorsports rutinos alakulatával, az Arrow McLaren SP néven futó brancs vélhetően már jóval felkészültebb lesz, mint egy évvel korábban. Legalábbis az IndyCar 2020-as szezonjának eddigi két versenyén nem vallott szégyent a formáció, mindkét ifjú versenyzője szerzett már TOP-10-es eredményt, a mexikói Patricio O’Ward ráadásul az összetettben is a legjobb tíz között, a nyolcadik helyen áll.
Ugyanakkor Alonso szerződtetése érdekes kérdéseket is felvet: mihez kezd például az akadémiáján pallérozódó tehetségeivel a Renault? Közülük ketten, Guanyu Zhou és Christian Lundgaard már a Formula–2-ben versenyeznek idén – a kínai ráadásul egy magabiztos futamgyőzelemtől esett el a szezon elején technikai hiba miatt, míg a dán egy negyedik hellyel kezdett, és jelenleg a 7. helyen áll az összetettben. Nem szabad megfeledkeznünk Oscar Piastriról sem, miután az ausztrál kapásból egy győzelemmel kezdett az F3-ban. Szintén az alsóbb kategóriában verseny Max Fewtrell, míg Caio Collet és Hadrien David a Formula Renault Európa-kupában bizonyíthat idén.
Fotó: Florent Gooden / DPPI (A.S.O / Dakar Rally Media), Renault
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.